„A GTI képzési rendje különösen a munka és sport mellett jelent hatalmas előnyt”

2020.07.16.
„A GTI képzési rendje különösen a munka és sport mellett jelent hatalmas előnyt”
Szabó Kristóffal, vezetés és szervezés mesterszakos hallgatónkkal beszélgettünk szakválasztásról, HR-ről, valamint sportról. Kristóf részt vett június végén a Spartan Race-en, de korábban az ELTE Cheerleader csapatát is erősítette, akikkel többek között Európa-bajnokságon is részt vettek. Sokoldalú, tehetséges mind a szakmában, mind pedig a sportéletben.

Vezetés és szervezés mesterszakon tanulsz, és egyszerre két szakmai modult is végzel. Nem semmi teljesítmény. Melyek ezek, és miért a duplázás?
Jelenleg az ELTE GTI vezetés és szervezés mesterszakán tanulok, levelezős képzésen, munka mellett. Ha minden jól megy, jövő félévben fogok végezni. Két szakmai modult/specializációt is választottam párhuzamosan, a vállalati szervezés és vezetést, valamint a vezetés- és szervezetpszichológiát. Fő modulnak a vállalati vezetés és szervezést választottam, mert a speciális tárgyak közül ezek tetszettek a legjobban, és ez állt a legközelebb az elképzeléseimhez. Második modulba pedig azért vágtam bele, mert egy kis plusz energiabefektetéssel így több mindent megismerhetek, és a diplomában is szerepel majd mindkét modul. (Ehhez plusz négy tárgyat kell elvégezni, de ez beleszámít a szabadon választottak közé, és a szakdolgozatnak mindkét területet le kell fednie.)

Tanulmányaid mellett HR területen dolgozol HR generalista pozícióban egy játékfejlesztő cégnél. Mit takar ez a munkakör, és milyen feladatokat látsz el nap mint nap?
Egy mobiljáték-fejlesztő cég HR-csapatában vagyok HR generalista, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy nemcsak egy részterületével foglalkozom a HR-nek, hanem általánosságban többel is. A napi feladatok egy jelentős része a toborzás-kiválasztás. Egyeztetni a vezetőkkel az új pozíciókról, meghirdetni az állásokat, előszűrni a jelentkezőket, interjúkat tartani, ajánlatot kiadni, és levezetni az új munkavállalók belépését a céghez. Emellett egy másik jelentős terület a munkaügy, a munkavállalók mindennapi munkájával és életével kapcsolatos jogi és adminisztratív teendők. A további feladatok pedig minden olyan HR-rel és a cég napi működésével kapcsolatos projektek és intéznivalók, amik a zökkenőmentes működést támogatják. Karrier szempontból egyébként az ideális következő lépcsőfok egy HR business partner, illetve a jövőben egy HR manager pozíció lenne.

Az egyetemi szakod mennyiben segíti a szakmai előremeneteledet?
Többek között ezért is jelentkeztem erre a mesterszakra, hogy az eddigi szakmai tapasztalataimat és karrieremet megtámogassam egy HR-hez és vállalati vezetéshez közel álló mesterszakkal. Alapszakon is közgazdaságtant tanultam a Corvinuson, de akkor már az ELTE-n sportoltam, és mivel pont abban az évben indult a GTI, ezért mesterszaknak már ezt jelöltem meg első helyen.

Van olyan tantárgy esetleg, amit ki tudnál emelni, és elmondani a saját tapasztalataidat azoknak, akik ebben a pályában gondolkodnak?
Nagyon sok hasznos tárgy és remek tanár van a GTI-n. Én személy szerint főleg a stratégiai, soft management tárgyakat szeretem a legjobban, mivel a privát életben is imádom a stratégiai játékokat, társasjátékokat, kártyajátékokat, tervezést, szervezést. Ilyen tárgyak például a vállalati kommunikáció, hatékony vezetés, tárgyalástechnika. De emellett az egyik nagy kedvencem a számvitel volt, Dr. Ormos Mihály tanár úrral – ezt külön kiemelném, hogy aki teheti, menjen be erre az órára személyesen is.

Az interjúnk egyik fő témája a sport. Mióta és mit sportolsz szabadidődben? Melyik sportágba kóstoltál eddig bele a BEAC keretein belül?
Kis korom óta sportolok aktívan. Teniszeztem sok évig, többféle küzdősportot kipróbáltam, extrém sportok közül a gördeszkát és snowboardot, majd középiskola után inkább az erőnléti sportokkal kezdtem foglalkozni, mint a street workout, cross-training, kerékpár és futás.
A BEAC-on 2016-ban kezdtem el edzeni, 3 évig az ELTE Cheerleader csapatában versenyeztem páros és csapat kategóriában. Voltunk többek között Európa-bajnokságon, Egyetemi világbajnokságon és Kínában egy világkupán is. Nagyon sok fellépésre, sport napra és rendezvényekre is jártunk. Imádtam a közösséget és magát a sportot is, ezt is jó szívvel ajánlanám mindenkinek. Utána tavaly csatlakoztam a BEAC-on a Polythlon ETK-hoz, ahol úszás és futás órákra jártam. Az úszást szüneteltettem egy ideje, mert sajnos nem az erősségem. De tervben van még rendesen megtanulni, hogy tudjak majd triatlon versenyeken is indulni. Nagy célom egy Iron Man egyszer a jövőben.

Június végén részt vettél a Spartanon. Aki hallott már erről a versenyről, tudja, hogy komoly felkészülést és edzettséget kívánó pályát kell teljesíteni. Mesélnél erről egy kicsit azoknak, akik nem tudják, hogyan képzeljék el ezt a versenyt?
4 éve indulok rendszeresen Spartan Race-eken, és így csatlakoztam a BEAC Spartan csapatához tavaly, amikor elindult. A Spartan Race egy extrém terepfutó és akadályverseny, ahol különböző nehézségi szintek alapján, egyre nehezebb terepen, egyre több akadályt és egyre nagyobb távolságot leküzdve kell célba érni. Az akadályok közt van például homokzsákcipelés, lándzsadobás, kötélmászás, ügyességi feladatok és még sok-sok más. Úgy kell elképzelni, mint egy katonai akadálypályát. A sprint táv általában könnyebb terepet, 5+ km-es távot és 20 akadályt jelent. Ez a belépő szint, aki szeretné kipróbálni a Spartant, és már sportolt valamit, bátran jelentkezzen, garantáltan felejthetetlen élményben lesz része. A Superen már egy nehezebb tereppel, 10+ km-rel és 25 akadállyal kell szembe nézni, erre már érdemes komolyabban felkészülni. A Beasten pedig egy nehéz hegyi tereppel, félmaratoni távval és 30 akadállyal kell megbirkózni, nem egyszer komoly nyári hőségben, 4-5 órán át tartó küzdelemmel. Erre már tényleg specifikusan kell készülni.
A tavalyi évben én egy kétszeres Trifectát csináltam, ami azt jelenti, hogy az adott évben kétszer végigcsináltam mind a három távot. Ebben volt egy Trifecta hétvége is az eplényi sípályán, ahol mindezt egy hétvége alatt kellett teljesíteni. Szombaton egy Beast, vasárnap pedig egy Super és egy Sprint egymás után. Ezzel a teljesítménnyel kvalifikáltam magam az ősszel Görögországban, Spártában tartandó Spartan világbajnokságra is. Reméljük, nem halasztják el a jelenlegi körülmények miatt, és a többi magyar versenyzővel együtt tudom a magyar tábort erősíteni.

Zárásképpen kérdezném, hogy a döntés előtt álló diákoknak mit üzennél? Mikor válasszák az ELTE GTI-t?
Az ELTE GTI-n számomra a legnagyobb előny és pozitívum a hasznos tárgyakon és remek tanárokon kívül a hatalmas rugalmasság. Ez főként munka és a sok sport mellett egy hatalmas előny szerintem. Minden óra és vizsga anyaga megtalálható online formában, a nappalisok járhatnak szombati előadásokra, a levelezős hallgatók bemehetnek a pénteki előadásokra, ha az kényelmesebb nekik, az előadásokat videón is vissza lehet nézni, a tanárok nagy része pedig rugalmas és segítőkész. Minden adott ahhoz, hogy valaki el tudja végezni azt a szakot, amit szeretne, és ne kelljen arra fordítania az energiáit és idejét, hogy egyáltalán végezni tudjon valahogy. Korábbi egyetemi tapasztalataim után, ahol rendszeresen találni kellett valakit, aki ismert valakit, akinek megvolt a jegyzet vagy tudta mit fognak kérdezni a vizsgán, ez egy nagyon kellemes csalódás.