A mai évnyitóval elindultak az ELTE GTI mesterszakos képzései is

2018.09.14.
A mai évnyitóval elindultak az ELTE GTI mesterszakos képzései is
Az egyes szakokhoz tartozó specializációkról, a félévkezdéshez kapcsolódó fontos gyakorlati tudnivalókról szóló tájékoztatóval vette kezdetét az ELTE GTI őszi mesterszakos szemesztere.

A mesterszakos gólyákat elsőként Ormos Mihály intézetigazgató köszöntette, s ő mutatta be az ELTE GTI pénzügy mesterszakjának specializációit is. Hangsúlyozta, hogy egyik mesterszak esetén sem kell az egyes specializációkra jelentkezni, a hallgatóság azzal választ egy-egy specializációt, hogy az ahhoz tartozó tantárgyakat teljesíti. Egyszerre akár két specializációt is el lehet végezni, mindkettő betétlap formájában kerül be a diplomába. Az Intézet a mesterszakos hallgatóknak is azt javasolja, hogy az Erasmus program keretében legkorábban a harmadik félévtől gondolkozzanak külföldi tanulmányokban: ezekre a külföldi ösztöndíjas lehetőségekre 2019 februárjától lehet majd jelentkezni. Egyúttal bemutatta a Tanulmányi Hivatal vezetőjét, Szoboszlai Lászlót, s arra kérte a diákokat, hogy adminisztratív jellegű kérdéseikkel mindig közvetlenül a Hivatalhoz forduljanak majd. 

Ezt követően Tóth Zsuzsanna Eszter tanszékvezető asszony vette át a szót, aki a vezetés és szervezés szak specializációiról és a nappali mesterszakokhoz kapcsolódó szemináriumok rendszeréről beszélt röviden, majd Andor György igazgatóhelyettes tartott tájékoztatót a gyakorlati tudnivalókról. Mint elmondta, a hallgatók sok oktatástechnikai újdonsággal találkoznak majd: a jegyzetek minden tárgyhoz a MERSZ-rendszeren lesznek elérhetőek, az órai diákat pedig a Moodle-ban fogják elérni a hallgatók. Minden óráról kép- és hangfelvétel készül, amely a PANOPTO rendszeren keresztül lesz tetszés szerinti időpontban visszanézhető. A nappali mesterszakos előadásokra a Gólyavár Pázmány Péter termében, a szemináriumokra pedig az R épületben található termekben kerül sor. Tanítási időben a büfé mindig a hallgatók rendelkezésére áll, parkolni azonban csak a szombati napon tudnak majd a Trefort-kert területén – ezzel kapcsolatos tájékoztatást jövő héten kapnak az érdeklődők. 

Andor György arra is bátorította a hallgatókat, hogy tananyaggal kapcsolatos kérdéseikkel az oktatókat közvetlenül az órák után keressék, részesítsék ezt előnyben az elektronikus levelezés helyett. A Tanulmányi Hivatal a Szép utca 2. szám alatt várhatóan jövő héttől kezdi meg a működését – erről, és minden, az oktatást és hallgatói életet érintő más információról is az ELTE GTI Facebook-oldalához és az egyes szakok Facebook-csoportjaihoz csatlakozva értesülhetnek majd a hallgatók. Az első tanítási nap Andor György üzleti gazdaságtan előadásával vette kezdetét.