„A mesék az élet alapkérdéseit feszegetik”

Nem titok, hogy egy kislány unokának a csodálatos nagymamája vagy. Mit tanulhat egy cseperedő kislány a mesékből?

Minden kisgyerek igényli a mesélést, a napi meseadag-szükséglet kielégítése éppúgy hozzátartozik a lelki fejlődéséhez, mint a táplálék a növekedéséhez. A meséből soha nem elég, és majdnem mindegy, hogy mi a témájuk. A gyerekek meséből mindenevők, mert maga a mesélés és a mese kapcsán az együttlét biztonsága az, ami igazán fontos. Így van ezzel az én kisunokám is, aki egy mese végén vagy azt mondta azonnal, hogy „még egyet”, vagy azt, hogy „még egyszer”, de azt még soha nem hallottam tőle, hogy elég volt. 

Nagyjából hároméves korától kezdte megszeretni a tündéres, királylányos meséket, átadta magát a csodáknak, és élvezte, hogy a mese végén minden jóra fordul. Így aztán a mesetárból előkerülhettek az ún. varázsmesék, mindenekelőtt a kislányok kedvenc tündérmeséi, a Hófehérke, a Hamupipőke vagy a Csipkerózsika, amelyeknek közös jellemzője, hogy főhősük még szinte gyerek, ártatlan, tapasztalatlan, de a mese végére virágzó nő lesz belőle.  Az ilyen mesék, amelyek a kislánykorról, nővé érésről, párválasztásról, anyaságról szólnak, számos, a későbbiekben jól hasznosítható viselkedési mintát közvetítenek, hiszen ott rejlik bennük évezredek kollektív bölcsessége. 

Mennyire tartod fontosnak, hogy ezeket a kislányos meséket az anyuka vagy a nagymama olvassa a gyermeknek?

Nekünk például édesapám is mesélt ilyeneket esténként, és az is nagyon jó volt, tehát inkább azt mondanám, hogy az a fontos, hogy hallja őket egy kisgyermek. A „beavatáskönyvet” azért szántam elsősorban anyáknak, nagyanyáknak, a család nőrokonainak, pedagógusoknak, hogy megértessem velük az ilyen típusú mesék és a mesélés szerepét a felnőtté válásban.  

Az igazán jó mesélés nem a mese felolvasása, mivel a mese nyelve képnyelv, ami a lélek nyelve! Ezzel nem azt mondom, hogy könyvből nem lehet mesélni, ám ilyenkor a mesélő nem tud átkapcsolni a jobb agyféltekéjébe, hiszen az olvasás bal agyféltekés cselekvés. Márpedig az az igazi, amikor a mesélő és a mesehallgató is a „jobbik”, az irracionális agyféltekével hangolódik egymásra és a mesére. Sokan gondolják, hogy nem tudnak elmondani fejből egy mesét, pedig a képeket egymás után egészen könnyen elraktározza az ember sorrendben az agyában. 

Amióta nagymama lettem, más minőségbe fordult az életem. Engem is meglepett, hogy milyen végtelenül türelmes és nyugodt vagyok, mennyire bele tudok feledkezni az ITT és MOST-ba, amikor együtt lehetünk. Kislányként örökösen sürgettem az időt, talán azért, mert már nagyon akartam felnőtt lenni. Anyaként állandó nyomás alatt tartott a fiatalon rám szakadt felelősség, szorítottak az elvárások és a kötelezettségek. Nagymamaként viszont végre időmilliomosnak érzem magam – és ez nagyszerű dolog. Időből-térből kiesve tudok mesélni. Nem untatnak a láncmesék, nem zavar, ha már harmadszor, sokadszor ugrunk neki ugyanannak a mesének. Figyelem és kifejezetten élvezem unokám rezdüléseit mesehallgatás közben. 

A memóriám már nekem sem a régi, tehát kétszer-háromszor elolvasom előtte a meséket, amiket szeretnék fejből elmondani. Leülünk, összebújunk, és nekikezdek a mesének. Segítségemre vannak az állandó mesei szófordulatok. Például amíg elmondom, hogy „egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az Üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr” van időm felidézni az első mesei képet és aztán rendre a következőket. Nem baj, ha a szóbeli mese kicsit eltér az eredetitől, arra kell csak vigyázni, hogy az igazán fontos mondatok ne maradjanak ki, és lehetőleg pont úgy hangozzanak el, ahogy az eredeti mesében.  

Közben gyönyörködöm azon, ahogy rácsodálkozik vagy értetlenül áll egy mesés fordulat előtt. Ilyenkor, ha igényli, beszélünk erről. Van, amikor átírja a mesét, vagy elmondja, hogy ő mit tett volna a hős, hősnő helyében. Amikor a mese baljós szakaszához érünk, akkor belemélyeszti körmöcskéit a tenyerembe izgalmában. A mesékben éppen az a jó, ahogy feloldódunk a mesélés élményében. Tekintetünk összekapcsolódik, szememből olvassa a képeket, és én is követem az ő képeit, amiket visszatükröz felém. 

A gyerekek mellett a felnőttek is tudnak okulni, tanulni ezekből az esetleg rég elfeledett mesékből, vagy célzottan csak kislányoknak szólnak?

Igen, a mesék kortalanok, képnyelvüket érti csecsemő és aggastyán, egészséges és sérült ember egyaránt. Minden életszakaszra és élethelyzetre akadnak olyan mesék, amelyekből gyermek és felnőtt egyaránt erőt, bátorságot meríthet, pontos útmutatást kaphat a hogyan továbbra. A mesék az élet alapkérdéseit feszegetik. Évezredek bölcsességeit sűrítik magukba úgy, hogy képekké formálják a lelki folyamatokat, boldogságot, örömöt, bánatot, megküzdést, gyászt. A meséket éppen ezért sosem kell megmagyarázni. Annál inkább, mivel a meséknek számos jelentésrétegük van, ám ezek közül mindig csak azt az arcukat mutatják meg, amelyik arcunkkal éppen akkor, abban az élethelyzetben, tudás- és tapasztalatszinten, hangulatban feléjük fordulunk. Ezért aztán az sem meglepő, hogy a mesélés nemcsak a mesét hallgatót, de a mesélőt is gyógyítja, nyugtatja, feltölti. 

Milyen szempontokat vettél figyelembe, amikor a könyvedhez válogattad a meséket?

Ez a könyv a nővé éréssel kapcsolatos varázs- és novellameséket tartalmaz. Az első fejezetben Csipkerózsika története talán az egyik legfontosabb beavatásmese, mivel ebben bukkanhatunk nyomára a női beavatás egy nagyon jellemző aktusára, az áldásra, és arról is szól, hogy a nővé érés során mekkora jelentősége van az áldások mellett az átkoknak.  Ezt egy másik „áldásosztó” mese, „A táltoskanca és a libapásztorlány” meséből az a részlet követi, amiben elhangzik a „hét szépség áldás”, azaz megtudható, hogy mi az a hét szépség, amivel egy nő felékesítheti magát. Mivel így együtt a hét szépség mindegyike egyedül ebben a székely népmesében van együtt, de a legtöbb népmesében előfordul egyik-másik, ezért a többi mesét nagyon tudatosan úgy válogattam ki, hogy mindegyik kapcsán egy-egy női szépséget lehessen alaposan felderíteni.

Lesz folytatás? Például kisfiús mesék válogatása, vagy szülőknek, felnőtteknek szóló beavató tanfolyam, ahol még többet megtudhatnak a tudatos meseválasztásról?

Természetesen a kisfiúk is sokat meríthetnek a mesékből, a hősök és álhősök világából. Szinte bizonyos, hogy ehhez kizárólag a magyar népmesék gyöngyszemeiből fogok válogatni, amelyek világ népmesekincsének jellemző építő kövein túl egy különleges erkölcsi tartást, küldetéstudatot is közvetítenek a kisfiúknak. Ám még két női beavatáskönyvvel is adós vagyok: egyik az érett nők női kiteljesedéséhez fontos hét kompetenciáról szól majd, míg a másik arról, hogy tudja egy nő szépen és egyre bölcsebbé válva megélni az idős kort.

A tanárnő 2019. október 8-án, kedden, 18.00–19.00 óra között az ELTE Trefort-kerti campusának R30-as termében mesél könyvéről az érdeklődőknek, valamint a beszélgetés után a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható könyvét dedikálja is.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.