A mesterszakokon már elindult az oktatás

2020.09.05.
A mesterszakokon már elindult az oktatás
Az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete által indított hat mesterszak vezeti a 2020-as felvettek rangsorát, a mesterképzésekre felvettek számát tekintve pedig a GTI az ország valamennyi egyetemi kara közül az első helyre került. 

A 2020. évi általános felvételi eljárásban az ELTE GTI mesterszakjaira 689-en jelentkeztek – a pótfelvételi eljárásban hozzájuk közel ötven további hallgató csatlakozott. Különösen népszerű az Intézet a legrangosabb gazdasági diploma, az MBA (Master of Business Administration) megszerzését lehetővé tevő szakja: a februárban belépettekkel együtt idén már több mint 150-en választották az ELTE Gazdálkodástudományi Intézetét, így szeptembertől – a képzést kínáló másik hat egyetemre felvettek számát is figyelembe véve – az ország majd minden második elsőéves MBA-hallgatója itt tanul majd. 

A GTI hat mesterszakja – vezetés és szervezés, pénzügy, számvitel, marketing, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, MBA – összesen 15 specializációt kínál, a hallgatók számára különösen kedvező oktatási rendben. A GTI elsőéves, nappali mesterszakos hallgatói számára a félév szeptember 4-én, a levelezősök számára szeptember 5-én kezdődött meg. Az előadásokra az ELTE járványügyi intézkedési tervében foglaltak – így különösen a maszkviselés és a kötelező távolságtartás szabályainak – maximális betartásával az Intézet Q épületének termeiben kerül sor. Minden előadásról és szemináriumról videófelvétel is készül, amit a hallgatók az Intézet e célra kialakított belső, ún. Panopto-rendszerében az órai prezentációkkal szinkronizálva később bármikor megtekinthetnek.

A Gazdálkodástudományi Intézet alapszakos hallgatói számára a félév szeptember 7-én, hétfőn kezdődik majd meg az ún. hibrid (kontaktórás, de videófelvételen is rögzített, illetőleg csak videófelvételen elérhető) előadások és szemináriumok formájában – ugyancsak a járványügyi intézkedések és korlátozások teljes körű betartása mellett. A hallgatóknak arra is lehetőségük volt, hogy az év indulásakor a távoktatási formát válasszák – ezzel a GTI tanulóinak közel 10 %-a élt. Részükre a számonkérések is távolléti formában kerülnek majd megszervezésre.