Angol nyelvű képzés nemzetközi környezetben: ELTE gazdasági alapszakok

2020.01.22.
Angol nyelvű képzés nemzetközi környezetben: ELTE gazdasági alapszakok
Az, hogy az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet (GTI) nemzetközi gazdaságtan és pénzügy, illetve számvitel képzései minden külön költség nélkül teljes egészében, gazdálkodási és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing szakjai pedig nagy részben teljesíthetők angol nyelven is, már széles körben ismert. Sokan az ide jelentkezők közül ezt tartják a GTI mellett szóló egyik legfontosabb érvnek. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az angol nyelvű képzésbe bekapcsolódva egy valódi nemzetközi közösségnek is a részévé válnak: egyre nagyobb azoknak a külföldről – zömében Nyugat-Európából – érkező hallgatóknak a száma, akik kifejezetten az ELTE angol nyelvű gazdasági képzési miatt választják Budapestet.

Az ELTE gazdasági alapszakjain tantárgyanként dönt a hallgató, hogy azokat angolul vagy magyarul teljesíti-e. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az ELTE magas presztízse, a képzés szakmai színvonala, a „menet közbeni” szakváltás lehetősége és a tárgyak félévközi jeggyel való teljesíthetősége mellett sokan éppen ezért választják a GTI alapszakos képzéseit.

Az ELTE GTI angol nyelvű szakjai azonban nemcsak a magyar hallgatók körében népszerűek, hanem a külföldről érkezettek körében is. A külföldi egyetemekről fél évre vagy egy évre érkező cserediákok éppúgy tanulnak itt, mint a Stipendium Hungaricum támogatott ösztöndíjasai, vagy az egy féléves részképzésen részt vevő vendégdiákok – és persze vannak, akik egyetemi szakjukat teljes egészében itt kívánják teljesíteni. Az ő számukra most külön tájékoztató füzet került kiadásra – elektronikus változatába az Issuun lapozhatsz bele.

Az „angolosok” külföldről érkező és hazai hallgatókból álló csapatát nemcsak az előadások, szemináriumok kapcsolják össze, hanem egyfajta nemzetközi közösséget is alkotnak, barátságok szövődnek, közös programokon vesznek részt, és támogatják egymást a tanulásban is. Ha Te is szívesen bekapcsolódnál ebbe a közösségbe, vagy csak kipróbálnád, hogy menne számodra az ELTE GTI-n az angol nyelvű tanulás, gyere el január 28-i nyílt napunkra, ahol az angol nyelven is teljesíthető szakjainkról való tájékoztatók mellett angol bemutató előadásokon való részvételre, angol nyelven oktató kollegáinkkal való találkozásra is lehetőséged nyílik. A nagy érdeklődésre tekintettel az eseményre célszerű előre regisztrálni ezt ide kattintva teheted meg.