Az első esettanulmányi verseny a GTI-n

2020.02.27.
Az első esettanulmányi verseny a GTI-n
A GTI idén első ízben kapott meghívást az Országos Esettanulmányi Versenyre. A Versenyt a Corvinus Egyetem EVK Szakkollégiuma és a Vezetéstudományi Intézet szervezi, immár 21 éve. Ez a régió legrangosabb ilyen versenye. A négytagú csapatoknak piacvezető vállalatok valódi problémáit kell megoldani, a döntőben pedig a vállalatok képviselőitől kapnak személyes visszajelzést a munkájukról. A támogatók között olyan vállalatok találhatók, mint az OTP, a Richter vagy a KPMG.

Az idei feladat az OTP lakásökoszisztémájának kialakítása volt. Az ökoszisztémák lényege, hogy az ügyfél szemszögéből nézve egy meghatározott problémakör számos, vagy akár összes feladatát átvállalják az ügyfél helyett, egy kézben egyesítve a megoldási folyamatot, ezzel jelentős terhet levéve az ügyfél válláról. A csapatoknak tehát egy olyan komplex szolgáltatásra kellett javaslatot tenniük, amely a lakásvásárlással kapcsolatos teendők közül többet tartalmaz, és a kritikus pontokon nyújt segítséget az ügyfeleknek.

A tervezett szolgáltatás bemutatásakor ki kellett dolgozniuk az implementációs tervet, a pénzügyi tervet és a lehetséges stratégiai együttműködéseket. Kiindulópontként egy tízoldalas esetleírás szolgált, amely tartalmazta a lakásökoszisztéma elemeit, az ilyen szolgáltatást nyújtó hazai és nemzetközi szereplők tevékenységét, a lakásvásárlási folyamat érzelmi térképét, az OTP lakáspiaci portfoliójának leírását, az OTP ügyfeleinek típusait és jellemző tulajdonságaikat, valamint a hazai ingatlanpiaccal kapcsolatos legfontosabb adatokat.

A verseny háromfordulós: a házi forduló után, ahonnan három csapat juthat tovább, az online forduló következik, amelyen a bírálók kiválasztják a legjobb 12 megoldást, majd következik az országos forduló, ahol a csapatoknak két napjuk van a megoldás kidolgozására, amelyet a harmadik napon kell bemutatniuk.

Amilyen érdekes ez a feladat, olyan nehéz, és mivel csak két hét volt a megoldások benyújtására, a négy regisztráló csapatból végül csak kettő nyújtott be megoldást. A megoldások alacsony számában nyilván az is közrejátszott, hogy a GTI-n eddig nem volt hagyománya az ilyen esetmegoldási versenyeknek.

A házi fordulóra február 21-én került sor. A zsűri – Bedzsula Bálint (Menedzsment és Üzleti Jog Tsz.), Dülk Marcell (Pénzügy és Számvitel Tsz.) és Tanács János (Érveléselmélet és Marketing Tsz.) – mindkét megoldást érdekesnek és ígéretesnek találta, és persze mindkettővel kapcsolatban megfogalmazott aggályokat is.

Az 1. helyet a Golden Gang szerezte meg. Tagjai:

  • Alföldi Fanni (BA. II. év, nemzetközi gazdálkodás)
  • Brajnovits Flóra Anna (BA. II. év, gazdálkodás és menedzsment)
  • Rozenberszki Zsófia (BA. II. év, gazdálkodás és menedzsment – kapitány)
  • Tóth Hanna (BA. II. év, nemzetközi gazdálkodás)

A 2. helyen a 4eigners végzett:

  • Mádi Sándor (MA. II. év, vezetés és szervezés – kapitány)
  • Fésűs Ákos (BA. II. év, nemzetközi gazdálkodás)
  • Sebesi Petra (MA. I. év, marketing)
  • Garai Viktória (BA. II. év, pénzügy és számvitel)

Gratulálunk a csapatoknak, és sok sikert kívánunk az online fordulóban!