Az ELTE GTI HÖK Elnökségének bemutatkozása – Soós Nikoletta

2021.04.26.
Az ELTE GTI HÖK Elnökségének bemutatkozása – Soós Nikoletta
Soós Nikoletta nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgató. Az ELTE GTI Hallgatói Önkormányzat működését a kezdetektől segíti. Jelenleg az egyetemi tanulmányai mellett szociális alelnökként végzi feladatait, továbbá az ELTE EHÖK-ben a rektori kulturális és sportpályázatok ügyintézéséért felel.

– Miként kerültél az ELTE GTI-re? Miért pont erre a szakra esett a választásod?

A gimnázium után kihagytam egy évet, mert nem igazán körvonalazódott még bennem, hogy hol is szeretnék továbbtanulni. Végül ez jól jött ki, mert a következő évben indult csak az ELTE GTI. Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon nagyon szimpatikusnak tűnt az Intézet, és már akkor is promotálták, hogy a szakok között könnyű az átjárás – ami egy olyan embernek, aki még az utolsó pillanatban sem volt biztos a szakválasztásban, nagyon imponáló. Ezzel a lehetőséggel egyébként éltem is. Kereskedelem és marketing szakon kezdtem meg a tanulmányaimat, majd az első év után váltottam nemzetközi gazdálkodásra, így az alapszaknak egy kicsit általánosabb gazdasági képzést tudok elvégezni, és több az elhelyezkedési lehetőség is. A könnyű átjárás mellett a másik döntő érv a GTI mellett az angol és magyar nyelvű tárgyak szinte bármilyen kombinációban történő tanulása volt, pluszköltségek nélkül. Mindent összevetve, nem változtatnék a döntésemen.

– Már a megalakulás óta formálod a szervezet működését. Mi volt a fő motiváció, amiért csatlakoztál?

Valahogy mindig is vonzott ez az egész HÖK-ös lét, és már az egyetemre való jelentkezés előtt eldöntöttem, hogy valamilyen formában szeretnék majd a szervezet része lenni. A GTI-n a kezdetekben még nem volt Hallgatói Önkormányzat, ennek előfutáraként tartott nekünk előadást az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat néhány alelnöke a mindennapi feladataikról és magáról a szervezet működéséről, és ez csak még inkább meghozta a kedvemet a csatlakozáshoz. Amint adódott a lehetőség, és megalakulni látszott a GTI HÖK, Zsófival – akivel a saját gólyatáboromban ismerkedtem meg, és aki a jelenlegi külügyi alelnök – be is kapcsolódtunk, és azóta közösen gyűrjük az éveket a szervezetben.

– Jelenleg szociális alelnökként végzed a tevékenységedet. Milyen feladatokért felelsz a GTI HÖK életében?

A feladataim elsősorban a pozícióm nevéből is adódóan a szociális támogatások körül mozognak: én felelek a kari rendszeres és rendkívüli szociális támogatások, illetve az alaptámogatások bírálatáért, ezzel párhuzamosan segítem a hallgatókat a pályázási időszakok egész folyamata során. Külön pályázatokért és esélyegyenlőségért felelős alelnök a GTI HÖK szervezetén belül nincsen, ezért a szociális támogatásokon kívül én foglalkozom az egyéb pályázatokkal, valamint az esélyegyenlőség előmozdításával is. A kommunikációs alelnökkel együttműködve igyekszem folyamatosan tájékoztatni a hallgatókat az egyes ösztöndíj-lehetőségekről, határidőkről, fontosabb tudnivalókról.

– Az egyetemi élmények esetében ki tudnál emelni néhány számodra kedves emléket?

Számomra a legkedvesebb emlék, ahogy szerintem sokunk számára is, az első GTI-sek által szervezett 2019-es balatonlellei gólyatábor, ahol csoportvezetőként vettem ki a részem a munkából. Amellett, hogy a csoportvezetőség egy remek személyes fejlődési lehetőség, szerintem szuper élmény volt a tábor, és rengeteg nagyszerű embert ismerhettem meg általa. Sajnos a tavalyi tábor elmaradt, de bízom benne, hogy a járványhelyzet idén már lehetővé teszi a lebonyolítást. A gólyatábor mellett kiemelném még a GTI-s bulikat és a rengeteg közös órák előtti, utáni, közötti vagy akár órák alatti kávézásokat is, amik így még inkább hozzátettek az „egyetemista feeling”-hez, és amikre mindig örömmel gondolok vissza. Remélem, hogy hamarosan visszatér minden a régi kerékvágásba, és mindenki megtapasztalhatja, hogy milyen is az igazi egyetemista élet.

– Végezetül megosztanád az Olvasókkal, hogy miért érdemes csatlakozni az ELTE GTI HÖK-höz?

Szerintem nagyon jó dolog egy ilyen közösség tagjának lenni, belelátni különféle folyamatokba, és persze megismerni rengeteg szuper embert, akik rendkívül elkötelezettek, és akikkel valamilyen szinten közösek a céljaitok. Mielőtt belecsöppentem a HÖK életébe, nem is gondoltam, hogy ennyi mindennel foglalkozik a szervezet, és ennyi mindenért felel. A kapcsolatokon kívül a HÖK is nagyon jó fejlődési lehetőséget nyújthat számos téren, ezért szerintem mindenképpen megéri adni neki és magunknak is egy esélyt.