Konferencián emlékezett meg a magyar polgári jog meghatározó alakjáról, az ELTE egykori rektoráról, Eörsi Gyuláról halálának 25. évfordulóján az Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Jogász Egylet.
A megnyitó beszédet Trócsányi László igazságügyi miniszter tartotta, aki nem csak Eörsi Gyula szakmai-tudományos pályájának fő állomásait idézte fel, de saját emlékeit is. A család nevében Eörsi Gyula fia, Eörsi Mátyás köszöntette a hallgatóságot: a nemzetközileg elismert jogtudós, az ember, a fáradhatatlan kutató mellett ő az ELTE egykori rektoráról is szólt, akinek kezdeményezésére a hetvenes évek végén egyetemünk rekonstrukciója elindulhatott.
SárközyTamás
Sólyom László professzor, volt köztársasági elnök az Állam- és Jogtudományi Intézetben Eörsi mellett töltött éveiről, a jogtudomány fiatalabb generációjával való kapcsolatáról beszélt. Vékás Lajos, az ELTE ÁJK professor emeritusa, az MTA alelnöke hajdani kollégája munkásságának kiemelkedő tudományos jelentőségű állomásait idézte fel, Verebics János, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézetének docense pedig előadásában Eörsi Gyula jelentős és szerteágazó jogirodalmi munkásságát tekintette át. Az emlékezések sorát Sárközy Tamás professzor, a Magyar Jogász Egylet elnöke zárta. A konferenciához a jogtudós rektor életét felidéző kiállítás kapcsolódott, melyhez a képeket a családi archívumból Eörsi Anna bocsátotta a szervezők rendelkezésére.
Eörsi Gyula Budapesten született, 1922. szeptember 19-én. 1941-ben érettségizett, 1945-ben szerzett diplomát a budapesti jogi karon. Szladits Károly szemináriumi segédjeként már egyetemi hallgató korában elkötelezte magát a tudományos kutatások mellett. A polgári jog számos területét átfogó nagymonográfiáival és a folyóiratokban kifejtett élénk publikációs tevékenységével ő vetette meg a tradicionális magánjogot felváltó, új magyar polgári jog alapjait. 1952-1957 között az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, az első magyar Polgári Törvénykönyv kodifikációs munkálatainak irányítója, a tulajdonjogi és szerződési jog szabályozását előkészítő szakmai anyagok, referátumok egyik kidolgozója volt. 1950-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán megbízott előadóként, 1951-től intézeti tanárként, majd docensként tanított. 1957-ben lett az MTA Állam- és Jogtudományi Intézete polgári jogi osztályának vezetője, majd az intézet igazgatóhelyettese volt: e feladatkört 1986-ig töltötte be, kutatóprofesszori státusban azonban haláláig az Intézet munkatársa maradt. Az ELTE rektorának tisztét 1978 és 1983 között töltötte be. A hatvanas évektől érdeklődése homlokterébe a jogösszehasonlítás kérdése, a jogi konvergencia problémája, valamint a nemzetközi és magánjogegységesítési folyamatok kerültek. Az e témákkal foglalkozó, angol nyelven megjelenő munkáinak köszönhetően világszerte a polgári jog egyik legelismertebb tekintélyévé, a magyar polgári jog tudományának jószolgálati nagykövetévé vált. 1983-ban tudományos munkássága elismeréseként elnyerte az Akadémia Aranyérmét. Utolsó éveit betegsége árnyékolta be. 1992. április 20-án hunyt el Budapesten.
