Életérzés a vízen

– Nem egy szokványos sport a vitorlázás. Avass be kérlek minket abba, hogyan kerültél közel ehhez a sportághoz.

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert már kiskoromban megismerkedhettem ezzel a sporttal. Nagyszüleimnek volt egy vitorláshajója, és pici korom óta Balatonon, Tihanyban töltöttem a nyaraimat. Családom révén így beleszülettem ebbe az életstílusba, a kikötői létbe. Kicsiként még féltem a vitorlázástól, aztán 7 éves koromban a szüleim beírattak egy vitorlástáborba. Ez nagyon érdekesen indult, konkrétan bedobtak bennünket a vízbe, hogy bizonyítsuk, tudunk úszni. Ezzel nem volt probléma, de aztán amikor beültettek egy egyszemélyes hajóba egy idősebb lánnyal, aki kormányzott, és rossz idő lévén jöttek a hullámok, bizony senki sem tudott megnyugtatni, és soha többé nem akartam hajóba ülni.

– A nehéz kezdet után hogyan jutottál el a versenyzésig?

Miután évente több vitorlástáborba is elmentem, egyre több elméleti tudáshoz jutottam, és a túrahajónkon egész nyáron vitorláztunk, egy idő után a félelem átalakult élvezetté. Végigjártam a vitorlázás ranglétráját. Először kishajón, Laseren tanultam meg, hogyan tudok a testemmel együttműködni a széllel, hullámokkal szemben. Ráéreztem a szélirányokra, erőhatásokra, s megtanultam az alapvető versenyszabályokat is. 8 éves koromtól 14 éves koromig lasereztem, de a versenyig nem jutottam el. 15 éves voltam, amikor egy kedves barátnőmnek köszönhetően először versenyezhettem nagyhajón, eleinte kisebb versenyeken. 2018-tól szinte minden fontos versenyen lehetőségem nyílt részt venni több hajóosztályban is. Az idei négy napos Nagyhajós Országos Bajnokságon például, 33-as osztályban, a dicsőséges 2. helyet szereztük meg.

– Ha jól tudom, elindultál a legnépszerűbb hazai versenyen, a Kékszalagon is.

2018-ban lehetőségem volt elindulni az 50. Kékszalagon, 11 méter One Design hajóosztályban. A jubileumra való tekintettel rekordszámú induló volt, ami a rajtnál veszélyes szituációkat okozott, de vihar szerencsére nem volt, és 28 óra alatt teljesítettük a távot. Ez a verseny nem csak fizikailag, de lelkileg is próbára teszi az embert, óriási kimerültséggel jár. Balatonkenesénél, Siófokon és Keszthelyen van három bója, amit meg kell kerülni kikötés nélkül. 2019-ben ugyanazzal a csapattal, ugyanabban a hajóosztályban 3. helyezést értünk el, és mivel a díjkiosztó egy külön ünnepély, nagyon büszke voltam a csapatra és magamra, hogy dobogóra állhattunk. Az idén 33-as osztályban versenyeztem, öt felnőtt férfi csapattársammal, ami egy új kihívás volt számomra. Az idei Kékszalag nem volt bőkezű velünk, alig volt szél, és 32 óra alatt tudtuk csak teljesíteni a tókerülést. Büszke voltam a teljesítményemre, mert azon kívül, hogy harmadjára is végigcsináltam, a legnagyobb elismerést az jelentette számomra, hogy amíg a kormányos pihent, a többiek rám bízták a kormányzást. Összehangolt csapatmunkával abszolút 65., osztályunkban 2. helyen futottunk be.

– Mint említetted, az idei Kékszalagon férfiak társaságában versenyeztél. Mit gondolsz, milyen a nők megítélése a sportágban? 

A vízen az elemekkel harcolunk, ehhez fizikálisan erősnek kell lenni, de sokan elfelejtik, hogy mentális felkészültség is szükséges. Akár a koncentrációról vagy a türelemről beszélünk, a nők bizony sokkal kitartóbbak tudnak lenni. Sokan azt mondják, a nő ne vitorlázzon, de szerencsére többen vannak már, akik azt a tábort erősítik, hogy a nők is aktív tagjai legyenek ennek a sportnak, ne csak úgymond napozzanak a hajón. Ezen elvek mentén jött létre a Women On Water Hungary, amelynek keretében mindent megtesznek, hogy a nők körében népszerűsítsék a sportágat. Többek között ingyenes edzéseket szerveznek a nőknek, ráadásul olyan versenyhajókon, ahova komoly vitorlásversenyző nők is nehezen kerülnek fel.

– Külföldi vizeken is szoktál vitorlázni? 

2017-ben és 2020-ban baráti társaságokkal volt szerencsém hajózni az Adrián. Olyan szigetekre juthattunk el, amelyek szárazföldről elérhetetlenek. Éjszakánként a hajón aludtunk, amit kifejezetten szeretek, kiskorom óta megszoktam. Ám félelmetes érzés, amikor a mélységmérő 90 métert mutat alattunk, a Balatonon megszokott 3 méterrel szemben. 

– Nem kis költséggel jár ennek a sportnak az űzése. Véleményed szerint, hogyan lehetne több ember számára elérhetővé tenni legalább a vitorlázás megismertetését?

Egy hajó semmivel sem drágább, mint egy autó. A hajó fenntartási költségei – a kikötő bérlése miatt – magasabbak, de a vitorlázás űzését semmivel sem gondolom magasabb költségűnek, mint más sportágét. A vitorlástáborok népszerűsítését tartom jó ötletnek. Ha egy gyerekkel megszerettetik a vitorlázást, akkor az szenvedélyévé, életérzésévé válik, mint ahogy ez az én esetemben is történt. Ahhoz, hogy egy szülő boldognak láthassa a gyermekét, mindent megtesz, és ehhez nem szükséges hajótulajdonosnak lennie. A versenyzéshez elég bekerülni egy csapatba, és ennek a költségei nem túl magasak. A vitorlás jogosítvány megszerzéséhez elméleti és gyakorlati vizsgák letétele szükséges, ami bárki számára elérhető. A másik lehetőség a charterezés, egy egész napos vagy csak pár órás vitorlázás. Ez sem drágább, mint egy hasonló élménnyel felérő egyéb program. 

Elsőre sokan unalmasnak tartják a vitorlázást, mert nem értik, mit lehet ennyit nézni a vitorlákon, de ahogy az edzőm mondaná, olyan, mint maraton futása közben agyban sakkozni. Hosszú versenyen, állandó fizikai megpróbáltatások mellett, folyamatosan figyelni a változó körülményeket, a szélirányt, a versenytársak pozícióját. Összefoglalva, amit javasolhatok ehhez a sporthoz: kitartás, türelem, koncentráció és persze csapatmunka.