Elindult a GTI Sajtóköre

2018.10.29.
Elindult a GTI Sajtóköre
Néhány hete körlevélben fordultunk a kommunikáció, újságírás, fotózás iránt érdeklődő hallgatóinkhoz, hogy felhívjuk a figyelmet Intézetünk új kezdeményezésére, a Sajtókörre. A csapatba, melynek tagjai szerda esténként találkoznak egy-egy órára, egyelőre öten jelentkeztek, ám a kurzus még nyitott: lehet csatlakozni.

A kezdeményezés célja az volt, hogy lehetőséget adjon a kommunikációs munkába való bekapcsolódásra – mondja Verebics Ilka, a GTI kiadványainak szerkesztőségvezetője. Egyrészt munkatársakat keresnek – olyan, az íráshoz, fotózáshoz, videofelvételek készítéséhez, riporterkedéshez kedvet érző hallgatókat, akik a második félévtől már aktívan dolgoznának az intézeti weboldal és Facebook-csoport számára. Ötleteket, javaslatokat is vártak, várnak: hallgatói sikerekről, eredményekről, különleges teljesítményekről való híradást, amiről aztán „sajtónk” majd beszámolhat.

A Sajtókör egyrészt kötetlen találkozási lehetőség, másrészt szakmai műhely: a heti alkalmakon a résztvevők műfajismereti kérésekkel foglalkoznak, és az on-line médiumokra fókuszálva sok gyakorlati feladat segítségével sajátíthatják el a hírírás, a hírszerkesztés, a tudósítás, a riport és az interjú készítésének fogásait. Ez azok számára is hasznos, akik „csak” fotózni vagy videózni kívánnak: az egyes műfajokhoz kapcsolódó képanyag elkészítése ugyanis más-más megközelítést igényel: ennek alapjait Horváth Pétertől, Intézetünk fotósától tudják majd a résztvevők megtanulni.

A Sajtókör foglalkozásait szerdánként 18.00–19.00 között tartja az R21-es teremben. Lehet még csatlakozni: aki bekapcsolódna a munkába, itt jelentkezhet.