ELTEfeszt 2017

2017.10.12.
ELTEfeszt 2017
Izgalmas előadásokkal, látványos kísérletekkel, interaktív workshopokkal várja a középiskolásokat 2017. október 13-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A Trefort-kerti Campusra szervezett, összegyetemi nyílt napon a továbbtanulás előtt álló fiatalok minden szükséges tudnivalót egy helyen szerezhetnek meg.

Az ELTE ötödik alkalommal szervezi meg pályaválasztó fesztiválját, ahol az intézmény összes kara bemutatkozik, és első kézből kaphatnak információt a középiskolások többek között a Hallgatói Önkormányzat munkájáról, a nemzetközi programokról, az ELTE szombathelyi képzéseiről, a most induló Gazdálkodástudományi Intézetről vagy akár a sportlehetőségekről. A színes, szórakoztató szabadidős események és nyereményjátékok mellett az ELTE neves kutatói, oktatói nyújtanak bepillantást tudományos tevékenységükbe.

A nap indításaként reggel 9 órakor Frei Zsolt, a Természettudományi Kar Atomfizikai Tanszékének vezetője a gravitációs hullámokról, Markó Alexandra egyetemi docens a Bölcsészettudományi Kar Fonetika Tanszékén végzett kísérletekről mesél majd. Délután 14 órakor ugyancsak két izgalmas prezentáció következik: Mezey Barna egyetemi tanár, jogtörténész a börtönök világáról beszél, míg Pál Gábor egyetemi docens és Szakács Dávid tudományos segédmunkatárs, az ELTE Innovatív Kutatója Díj nyertesei a felfedező kutatások és a gyógyszerfejlesztés rejtelmeibe vezetik be a hallgatóságot.

Ilyen volt a 2016-os ELTEfeszt:

Az ELTE GTI Programjai

HELYSZÍN: GÓLYAVÁR, PÁZMÁNY-TEREM

10:00–10:20

Változóban a gazdasági felsőoktatás – új szereplő a színpadon: az ELTE GTI
Az elmúlt években átrajzolódott a hazai gazdaságtudományi felsőoktatás képe. Nagy váltás kezdetének tanúi lehettünk, amikor 2017 májusában megalakult az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete, amely 2018-tól Budapesten négy új alap- és hat új mesterszakkal tervezi bővíteni a kínálatot – olyan diplomát nyújtva, melyet eddig csak külföldi egyetemeken lehetett megszerezni.

Előadó: Andor György egyetemi docens, ELTE GTI Pénzügy és Számvitel Tanszék

10:30–10:50

Érvelés az üzleti életben
Miként alakítjuk ki álláspontunkat az üzleti életben? Hogyan és milyen döntéseket hozunk? Egyáltalán: mit tekintünk jó megoldásnak? És hogyan győzzük meg az üzleti szféra többi résztvevőjét? Hogyan hatnak ránk a többiek? Az érvelés tudománya ezekben a kérdésekben lehet a segítségünkre.

Előadó: Margitay Tihamér egyetemi tanár, ELTE GTI Érveléselmélet és Marketing Tanszék

11:00–11:20

Hallgatók az aknamezőn, avagy hogyan éljük túl a szinte biztos halált, mely az induló vállalkozásokra az üzleti életben leselkedik?
A nemzetközi gazdasági statisztikák szerint tíz induló vállalkozásból tíz év alatt nyolc nyomtalanul tűnik el a piacról. Mi kell ahhoz, hogy a Te céged a túlélők között legyen – s mit tud ebben neked segíteni az ELTE GTI képzése?

Előadó: Verebics János egyetemi docens, ELTE GTI Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék

11:30-11:50

„Ez itt a reklám helye”
A reklám kicsit olyan, mint a foci... Van, aki szereti, van, aki utálja, mindenki úgy érzi, hogy ért hozzá, az pedig egészen biztos, hogy mindenkinek van róla véleménye. A reklámokkal kapcsolatos jogi szabályozást gyakran éri kritika: sokszor hiányolják a szabályozás szigorát abban, hogy csökkenjen a „reklámzaj”, nincs védelem a manipulatív reklám ellen. Az előadás a reklámok szabályozásával kapcsolatos hitek és tévhitek világába kalauzolja hallgatóit, annak reményében, hogy közelebb kerülhet egymáshoz „reklámzabáló” és „reklámkerülő”.

Előadó: Pázmándi Kinga egyetemi docens, ELTE GTI Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék

13:00–13:50

Egyetem után…
Fórum a gazdasági-üzleti karokon végzett hallgatók karrier-lehetőségeiről

Vendégek: 2014–2016 között végzett egykori hallgatók, kollégák, pályájuk elején járó gazdasági és pénzügyi szakemberek; a fórum nyitott - bátran lehet kérdezni!
A szünetekben játék, nyereményekkel és ajándéktárgyakkal – nevezés a helyszínen.

Vezetik: Dénes Rita és Bedzsula Bálint egyetemi tanársegédek, ELTE GTI


Központi és kari programok
Forrás: elte.hu