ELTElt 60 esztendő

GTI Press | 2017.11.21.
ELTElt 60 esztendő
Az ELTE Néptáncegyüttes hatvanadik születésnapjáról, az ünnepi eseményekről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk Kócza Leventével, az ELTE Néptáncegyüttes egyik vezetőségi tagjával.

Mióta vagy a csapatban?

Hat éve. Amikor leérettségiztem, akkor kerültem ide, egy kedves családi barát ajánlotta az együttest, és most már három éve vezetőségi tag is vagyok.

Arra az időszakra visszagondolva, amióta csatlakoztál, mire vagy a legbüszkébb az ELTE Néptáncegyüttessel kapcsolatban?

Amire személyesen a legbüszkébb lehetek az szerintem az, hogy itt lettem egy kész táncos, legalábbis amatőr szinten. Ezt a korábbi művészeti vezetőknek köszönhetem. Egyesületi szinten pedig mindenképpen a versenyeredményeinkre, a legkedvesebb emlékem az Ajkai Bakony Fesztiválhoz fűződik, bár csak különdíjat kaptunk, hatalmas élmény volt. Illetve most tavasszal sikerült ugyanezen a fesztiválon egy második helyezést elérnünk, valamint a Szolnoki Néptánc Fesztiválon – ami meg az egyik legnívósabb – szintén egy különdíjat kaptunk. Ezekre büszke vagyok.

Mi volt az az élmény, ami a legmeghatározóbb volt, amikor úgy érezted, hogy neked itt a helyed?

Ez nem is igazán a néptánchoz kapcsolódik, hanem inkább a közösséghez. Amikor bekerültem, azt tapasztaltam, hogy ez egy rendkívül összetartó közösség. Ez ijesztő is lehet az újak számára, de ha az ember itt van már egy fél éve, akkor nagyon befogadó a társaság, ahol életre szóló barátságok jönnek létre. Egyébként elég sokszínű a csapat, nem csak az ELTE-ről vagyunk, hanem vannak például pázmányosaink és BME-sek is.

Mit mondanál annak, aki érdeklődőként meg szeretne ismerkedni ezzel a testmozgásformával nálunk?

Azt mondanám, hogy ez azért is jó, mert heti öt órát mozogsz alapvetően, ami önmagában egy nagyon fontos dolog. Emellett a kultúránk része is a néptánc. Azt látom, hogy akit ez „beszippant”, az teljesen máshogy kezdi el élni az életét, és valahogy visszanyúl a gyökerekhez. Nagyszerű emberekkel lehet megismerkedni, és azért az sem utolsó dolog, hogy a néptáncosok nagyon tudnak bulizni. Az, hogy lemegyünk egy táncházba, ahol népzene szól, népdalokat énekelünk, együtt vagyunk – nyilván a néptáncos lányok a legszebbek a világon –, az valami hihetetlen hangulatot tud teremteni. Úgyhogy egy nagyon kellemes miliő az egész, és egy szubkultúra, aminek elképesztő élmény a részesének lenni.

Mik a tervek a jövőre, haladtok tovább az eddigi úton, vagy lesznek újítások, változtatások, meglepetések?

Alapvetően az a cél, hogy maradjunk azon az irányon, amit eddig is követtünk, szeretnénk a lehető leghitelesebben, legautentikusabban megőrizni a magyar néptáncot, a magyar népi kultúrát. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert van egy irányzat, ahol már bejönnek olyan dolgok, mint a dramaturgia, ami tulajdonképpen a kortárs néptánc. Mi viszont maradnánk a „klasszikus” vonalnál. Másrészt fő célunk most, hogy minősüljünk, illetve emellett szeretnénk eljutni versenyekre, valamint külföldi fesztiválokra, és megmutatni, hogy mit tudunk. Az elmúlt időszakban már voltunk többek között Kínában, Lengyelországban, Macedóniában és Horvátországban is.

Most, hogy ilyen szép életkort ért el az ELTE Néptáncegyüttes, mivel ünnepeltetek eddig, és mivel készültök a november 25-i, utolsó jubileumi rendezvényre, az „Eltelt 60 esztendő”-re? Lesznek meglepetések?

Két flashmobunk volt az idén, az első májusban, amikor az Újbuda Központnál páran, viseletben felszálltunk a négyes metróra, énekeltünk és minden megállónál csatlakoztak hozzánk, a Keletinél pedig várt ránk egy zenekar, és ott teljesedett ki a dolog egy táncműsorral. A második szeptember végén volt, akkor csináltunk egy táncházat a Deák téren, ahol rengetegen becsatlakoztak hozzánk. A záró jubileumi műsor két félidős lesz a Csepel Színházban. Nagyon sok régi táncos fog visszajönni, lesznek olyanok, akik a 60-as években táncoltak, valamint lesz egy 80-as és egy 90-es éveket képviselő korosztály is. Zenélni Nagy Albert és zenekara fog, de egy régebbi zenekar is megjelenik majd, akik az együttes állandó zenekaraként működtek korábban. Illetve lesz egy kis meglepetés a rendezvény végén, de ez maradjon meglepetés.