GTI közösségi élet ON?!

2020.06.29.
GTI közösségi élet ON?!
A GTI Hallgatói Önkormányzatát is korábban nem tapasztalt kihívások elé állította a koronavírus okozta járványhelyzet. A megszokott rendezvények mellett új típusú események, programok is megrendezésre kerültek volna a félév során, erre azonban nem kerülhetett sor. A HÖK igyekezett olyan ötletekkel előállni, amik a jövőben mégis megvalósíthatók a hallgatók örömére. 

Bár a helyzet továbbra is bizonytalan, elkezdődött a következő félévet megelőző időszak felépítése. A gólyatábor elmarad, azonban várhatóan kompenzálja majd a hiányát a szeptember elejére tervezett orientációs hét. Az új hallgatók integrálásához már tavaly is jelentősen hozzájárult a gólyatábort követő programsorozat. 

A Hallgatói Önkormányzatot is elszomorította a döntés, miszerint idén nem kerül megrendezésre a gólyatábor, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy legalább olyan jó hangulatot teremtsünk, mintha a táborban lennénk, és mindent megteszünk, hogy ez az élmény idén is felejthetetlen legyen. 

Elsőként erősítésre van szükség, ezért a felsőéves hallgatókat célozzuk meg, akik szívesen vennének részt csoportvezetőként vagy akár szervezőként a rendezvény lebonyolításában. A toborzásnál nagyon fontos, hogy olyan személyek kerüljenek kiválasztásra, akik talpraesettek, önállóan is könnyedén helytállnak, ugyanakkor csapatban is képesek produktívan dolgozni. Tapasztalatunk szerint a hallgatók erre nem úgy tekintenek, mint munkára, sokkal inkább mint egy lehetőség, ami által újraélhetik elsőéves élményeiket. 

Az orientációs hét idén négy napos lesz, aminek keretein belül csapatokban ismerhetik meg egymást a gólyák. Lehetőségük lesz megismerkedni az Egyetem és a GTI szervezeteivel, rendszerével, felületeivel és természetesen a közösségi életével. Igyekszünk majd mindent megtenni annak érdekében, hogy felejthetetlen emlékekkel és pozitív szemlélettel álljanak neki az egyetemi éveiknek!