Interjú a GTI többszörös Európa- és világbajnok táncosával

Lukácsy Blanka | 2021.05.13.
Interjú a GTI többszörös Európa- és világbajnok táncosával
Papp Nóri a GTI gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója, aki táncosként sikert sikerre halmoz. Táncról, tanulmányokról, jövőbeni terveiről beszélgettünk. 

– Kérlek, mesélj a kezdetekről. Hány éves korodban kezdtél el táncolni? Miért pont a táncra esett a választás? Mi volt az első táncstílus, amivel megismerkedtél, és mi motivált, hogy folytasd?

Az első sportág, amivel kapcsolatba kerültem, az úszás volt, mivel a testvérem versenyszerűen úszott. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a monoton, faltól falig úszás nem az én világom, ezért 4-5 éves koromban, amikor az óvoda faliújságján szüleim meglátták egy kerületi táncterem hirdetését, rögtön tudták, hogy egy próbát megér. Eleinte négyfős kiscsoportban táncoltam – írtáncot, balettet, jazztáncot. Idővel átkerültem a nagyobb csoportba, majd hat év elteltével a Táncegyüttesbe, és innentől kezdődött a versenyzői pályafutás. Élveztem a zenét, a gyönyörű fellépőruhákat, és persze a koreográfiákat, amelyek mindegyikének külön története volt. Nem volt kérdés, hogy ez a nekem való sportág.

– Hogyan telt egy átlagos heted? Általában hány edzésed volt egy héten, ezek milyen típusú edzések voltak?

Heti három edzésem volt. Hétfőnként balettspecialisták jöttek tanítani minket, velük az egyórás bemelegítés után az adott évben felállított balettformációt gyakoroltuk a versenyekre és fellépésekre. Szerdánként sztepp tánc, péntekenként ír tánc, latin és néptánc volt soron. Az edzések általában háromórásak voltak délutánonként, de gyakran hétvégén is volt edzés délelőtt, néha pedig fellépésre is mentünk. 2010 körül kezdtem el versenyezni a Táncegyüttessel, és egyből Európa- illetve világbajnokságokon kellett kiváló teljesítményt nyújtanunk. Előfordult, hogy hétvégén mindkét napon versenyeztünk: szombaton Szlovákiában, Léván voltunk az egyik táncszövetség Európa-bajnokságán, vasárnap pedig egy másik táncszövetség világbajnokságán, Veszprémben. 

– Nehéz elképzelni, hogy ennyi edzés mellett nem voltak nehézségeid. Okozott neked valaha is problémát a hétköznapjaid egyensúlyban tartása? Jutott elég időd tanulásra úgy, hogy még szabadidőd is maradjon? Mi jelentette a legnagyobb kihívást, akár mentális, akár fizikai értelemben? 

Mivel késő délutánonként voltak az edzéseim, ezért azokat iskola utáni kikapcsolódásként fogtam fel. Lehet, pontosan ezek miatt alakult ki nálam, hogy éjjel tudok a legjobban, leghatékonyabban tanulni. Mivel eléggé maximalista vagyok, gimnáziumi éveim alatt sokszor éjjel is tanultam, hogy jó jegyeket szerezzek. Néha a versenyek alatt, két szám között a lelátón készültem az iskolára. 11 éves koromban a tánctáborban eltört a könyököm, emiatt 1-2 hónapot ki kellett hagynom, az nagyon nehéz időszak volt számomra. Többször kiment a bokám, volt, amikor nagyon megzúzódott a lábujjam, és olyankor például – mivel nem volt idő arra, hogy regenerálódjon – úgy mentem el versenyre, hogy alig bírtam mozgatni a lábfejemet. Nem lehetett kiesni egy ilyen sérülés miatt.

– Táncos karriered során milyen stílusokat sajátítottál el? Ha egyet kéne választanod, melyik volt a kedvenced és miért? Milyen felállásokban táncoltál, melyiket szeretted a legjobban, és miért? 

Jól döntöttem, amikor ezt a táncstúdiót választottam, mivel itt több táncstílust is elsajátíthattam: balett, néptánc, ír tánc, latin. A szteppcipős ír tánc volt a kedvencem, mivel ez egy különleges műfaj, amit kevesen tanítanak itthon, és a tánctanárom nagyon profi szinten tette ezt. Leginkább csoportban szerettem táncolni, volt amelyikben heten, volt amelyikben harmincan léptünk fel. Volt háromfős táncom is a barátnőimmel, de arra igazából sohasem vágytam, hogy szólóban táncolhassak.

– Mesélj a versenyekről egy kicsit. Hogy zajlott a felkészülés, milyen volt maga a verseny?

Minden augusztusban volt tánctáborunk Balatonon, akkor kezdtük az alapozást, a koreográfiák megalkotását. Véglegesítésre az őszi hónapok alatt került sor. A versenyek márciusban kezdődtek, addigra kellett mindent jól begyakorolni, és addigra készültek el az álomszép fellépőruhák is. Márciusban volt a területi selejtező, majd májusban az országos bajnokság és júniusban az Európa-bajnokság, vagy a világbajnokság. Néptáncból és szteppből több számunk is volt egy verseny alatt, és ezek a versenyek bizony egésznapos elfoglaltságot jelentettek.

– Milyen eredményedre vagy a legbüszkébb? Mesélj arról az élményről: hol, mikor, kikkel, milyen érzés volt?

Sokan azt hihetik, hogy a legbüszkébb arra vagyok, hogy világbajnokok lettünk több táncunkkal is, de a legmaradandóbb eredmény az a 2010-es Európa-bajnokság, ahol egy 12 fős jazz koreográfiával neveztünk. Ekkor csak egy számmal indultunk a versenyen, és nem is lettünk elsők, hanem csak másodikak, de mégis ez a legmaradandóbb, és legszebb élményem. Veszprémben volt ez a kétnapos verseny, ahol az első napról tovább kellett jutnunk. Az első napon a számunk közepén leállt a zene, és újra kellett kezdenünk, de ez sem zökkentet ki minket, és továbbjutottunk. Bár csak másodikak lettünk, de ez a legkedvesebb emlékem, mert ez volt az első megmérettetésünk nemzetközi mezőnyben. Ezután sorra jutottunk ki az Európa- és világbajnokságokra, ahonnan rendre hoztuk el – az addigra már elvárható eredménynek számító – első-második helyezéseket.

– Azóta már abbahagytad a versenyszerű táncolást. Mi volt ennek a fő oka? Melyik része hiányzik a legjobban?

2017-ben hagytam abba az aktív versenyzést, mert azt éreztem, hogy az érettségire való felkészülés és a szalagavató próbák mellett már nem fog beleférni. 13 évet táncoltam, és úgy gondoltam, hogy ezt az időszakot így kell lezárni. Nem láttam a jövőmet a táncban, de még nem engedtem el teljesen, lehet, hogy a mesterdiplomám megszerzése után visszatérek a tánchoz, és elvégzek egy tánctanári képzést. 2017 után még felléptünk egymás szalagavatóin a lányokkal, illetve visszahívtak a tánciskolába sztepp táncot tanítani. A tánc által rengeteg barátot szereztem, és ezek a barátságok a mai napig megmaradtak, de maga a tánc, a versenyek, azoknak a „feeling”-je és a sikerek nagyon hiányoznak. Egyszerűen hiányzik az, hogy táncolhassak.