Ismerd meg a GTI HÖK-öt: Cseszárik Mátyás

2019.07.02.
Ismerd meg a GTI HÖK-öt: Cseszárik Mátyás
Cseszárik Mátyás, a keszthelyi származású pénzügy és számvitel alapszakos hallgató a HÖK szociális referense. Ősszel költözött fel Budapestre – sok barátjával egyetemben –, ezért nem unatkozik az egyetem mellett. Matyi a HÖK „focista” arca, aki régebben versenyszerűen, ma már csak hobbi szinten űzi a sportot, amikor ideje engedi. Interjúnkban az eddigi GTI-s élményeiről kérdeztük.

Mi motivált abban, hogy az ELTE-re jelentkezz pénzügy és számvitel alapszakra?
Már gimnáziumi tanulmányaim alatt is érdekelt a gazdasági terület, ezen belül pedig a számvitel és pénzügy, hiszen a családomon belül is van, aki ezzel foglalkozik. Az ELTE, az ország elsőszámú egyeteme, ami szimpatikus volt, és nem mellesleg a nővérem is itt hallgató, így volt lehetőségem első kézből informálódni az intézményről. Ez még jobban megerősített döntésemben, hogy az újonnan induló, fiatalos és modern ELTE GTI pénzügy és számvitel alapszakos hallgatója legyek.

Elsőévesként részt vettél a saját gólyatáborodban?
Természetesen voltam gólyatáborban, ami az egyetemi évek talán egyik legmeghatározóbb élménye. Vétek lett volna kihagynom.
Nagyon fontos ez a rendezvény, hiszen itt megismerheted azokat, akikkel az elkövetkezendő 3-5 évben együtt fogsz – jobb esetben – órára járni, vizsgára készülni, örülni vagy szomorkodni egy-egy siker vagy bukás után. Itt találhatod meg azt a baráti társaságot, a „hátteret”, ami nagyban fog majd segíteni a diploma megszerzésében. Továbbá itt tudhatsz meg olyan információkat is, amelyek gólyaként nagyon hasznosak tudnak lenni az első szemeszter elején. Mint említettem, ez az egyetemi évek egyik legmeghatározóbb élménye, ezért, aki teheti, ne hagyja ki a gólyatábort.

Szerencsés vagy, hiszen idén már te is a szervezők között tudhatod magad HÖK-ösként.
Igen, annak érzem magam. Már a gólyatáborban megfogalmazódott bennem, hogy a későbbiekben én is ezzel szeretnék foglalkozni, és a hallgatói közéletnek aktív tagja lenni. Ez az érzés aztán egyre erősödött bennem a szemeszter alatt, és egyre jobban megtetszett. Az is fontos tényező volt, hogy ez egy teljesen új intézmény és egy teljesen új szervezet. Ez pluszban motivált, hiszen tudtam: mi lehetünk azok, akik elindítják az egészet.

Miért keltette fel az érdeklődésedet a szociális alelnöki poszt, és milyen teendőkkel jár ez számodra?
Mindig is foglalkoztattak a pályázatok, és állami finanszírozású hallgatóként én is érintett vagyok a különböző pályázatokban, ezért jobban is érdekelt a téma. A feladataim egy része szorosan kapcsolódik a szociális pályázatokhoz, hiszen informálnom kell az újonnan érkező és már itt lévő hallgatókat a lehetőségeikről, a lehető legalaposabban. Segítek nekik a pályázásban, továbbá azok elbírálásában, és az ezzel kapcsolatos adminisztrációs feladatok is tevékenységeim közé tartoznak. Ezek mellett én felelek számos egyéb intézeti pályázat kialakításáért, kiírásáért, hirdetéséért és elbírálásáért, amelyekről természetesen folyamatosan egyeztetünk a felettes szervekkel, például az Intézettel.

Elsőre talán elég monotonnak, adminisztratív jellegűnek hangozhat ez a munkakör. Mégis mi az, ami megfogott benne?
Azért szeretem különösen ezt a pozíciót, mert a szociális alapú ösztöndíjakkal lehetőség adódik arra, hogy segítséget nyújtsunk a hallgatóknak, főként azoknak, akik tényleg rászorulnak. A különböző pályázatok ismerete, átlátása egy olyan képesség lehet, amit akár az élet más területein is tudok hasznosítani.

Mi az, amit mindenképpen szeretnél kihozni magadból az egyetemi évek alatt?
Legfőbb célom az egyetemen az, hogy sikeres legyek a tanulás terén, és mindent időben az elvárásoknak megfelelően teljesítsek. Egyetemi éveim alatt mindenképpen szeretném fejleszteni a nyelvtudásom, kihasználni az Erasmus pályázat nyújtotta lehetőségeket, és kiutazni külföldre nyelvet tanulni, világot látni. Emellett természetesen cél az is, hogy minél jobban teljenek ezek az évek. Fontosnak tartom, hogy aktív tagja legyek a közösségi életnek, azaz részt vegyek minél több rendezvényen, bulin, barátokat és minél több maradandó élményt szerezzek, amikre majd örömmel gondolok vissza.