Ismerd meg a GTI HÖK-öt: Máthé Izabella

2019.05.27.
Ismerd meg a GTI HÖK-öt: Máthé Izabella
Új interjúsorozatunkban a nemrég megalakult GTI HÖK tagjait mutatjuk be – az első alkalommal Máthé Izabellával, a GTI HÖK elnökével beszélgettünk.

A műszaki menedzser alapdiplomája elvégzése közben megismerkedett a gazdasági terület szépségeivel és mindenképpen szerette volna elmélyíteni ezt a fajta tudását is. A GTI HÖK elnöke, Máthé Izabella jelenleg vezetés és szervezés mesterszakos hallgató az ELTE-n, ahol a specializációválasztás előtt egy területre már biztosan kiemelten fókuszál: a HÖK-re. 

Iza, mielőtt mesélnél az elnökségről, mesélnél arról, hogyan kerültél az ELTE GTI-re?

Én már az alapszak alatt is ismertem az oktatókat, így az egyik fő oka a választásomnak az volt, hogy tudtam: biztosan minőségi képzésben lesz részem. Az alap- és mesterképzés között egy évet vártam, hogy elinduljon ez a képzés. Ezalatt egy vállaltnál kezdtem el dolgozni. A döntésemet egyáltalán nem bántam meg, mivel több szakirány indult, mint más egyetem képzésein, és az az órarendstruktúra, amiben tanulunk, nagyon egyedinek mondható, nagyban megkönnyíti azok életét, akik dolgoznak a tanulmányaik mellett.

Tavaly a gólyatáborban már ott voltál mint szervező. Milyen élmény volt egy újonnan alakult intézet első szervezői gárdájában részt venni?

Igen, a gólyatáborban lehetőségem volt szervezőként részt venni, hogy segítsük az EHÖK tagjait a tábor megszervezésében és a programok kialakításában. Különösen izgalmas volt valami újat, aránylag későn, a nyár közepén alkotni. A szervezői csapat, a játékok, a helyszín és az alapvető struktúra is teljesen új volt számunkra, egy igazi kihívásnak néztük elébe. Annak ellenére, hogy a szervezői csapat csak pár nappal a gólyatábor előtt tudott találkozni, úgy érzem, hogy nagyon gyorsan összehangolódtunk, és mindig próbáltuk kihozni a legjobbat a lehetőségekből. Igaz, a tábor még gyermekcipőben járt, de remélem, hogy akik részt vettek rajta, jól érezték magukat. Természetesen minden ötletet, javító célú kritikát szeretettel várunk, hogy a következő év új hallgatói már egy igazi GTI-s gólyatábor részesei lehessenek.

Az előző intézményben, ahol tanultál, több éven keresztül a hallgatói képviselet tagja voltál, majd egy év kihagyás után újra visszacsöppentél ebbe a közegbe? Hogy indult ez, és milyen volt számodra a visszatérés?

Szeptemberben Horváth Mihály, az EHÖK elnöke megkért, hogy segítsek a GTI-t érintő feladatokban, és kinevezett a „GTI-ért felelős arcnak”. Természetesen nem ez volt a hivatalos megnevezés, de ez sokkal jobban tetszett, mint a másik. Igazából így már az elejétől fogva visszacsöppentem nemcsak az iskolapadba, hanem a hallgatói közéletbe is – segítettem a rendezvények szervezésében, részt vettem számos megbeszélésen és ülésen, és közreműködtem a HÖK Alapszabály kialakításában. Az alapszakom alatt pontosabban három éven keresztül hallgatói képviselő voltam, így a kérdésedre válaszolva: nem volt új a szituáció, gyorsan visszazáródtam a felnőtt, dolgozó életből a pörgős, egyetemi hétköznapokba. A HÖK-be azért is jelentkeztem, mert nagy örömmel láttam, hogy nagyon sok hallgató érdeklődik iránta. Tettre készek, tenni akarnak, és reméltem, hogy korábbi tapasztalataimmal én is részese tudok lenni annak, hogy együtt valami teljesen újat alakítsunk ki.
Ennek hatására jelentkeztem a GTI Hallgatói Önkormányzat elnöki pozíciójára, és a megalakulásunk óta dolgozunk azon, hogy kialakítsuk az alapokat, és minél több ötletet valósítsunk meg. Szerencsésnek mondhatom magunkat, hiszen rengeteg támogatást kapunk az Intézet részéről is, ami nagyban megkönnyíti a mi munkánkat is. 

Mit vársz a továbbiakban magadtól és az egyetemi éveidtől?

Az alapszakom alatt a szakmai fejlődésem és a különböző lehetőségek feltárása háttérbe szorult, így a most próbálom ezeket bepótolni, hogy semmi se maradjon ki. Az előző félévben részt vettem a Tudományos Diákköri Konferencián, ahol második helyet értem el a dolgozatommal, és még ennél több tapasztalatot szereztem a minőségmenedzsment területén, így mindenképp szeretnék ezzel tovább foglalkozni, és még jobban elmélyülni a diplomamunkámban a lean menedzsment és a six sigma rejtelmeiben.
Ezen felül, már amikor eldöntöttem, hogy mesterszakon tovább fogok tanulni, abban is biztos voltam, hogy szeretnék ebből egy fél évet külföldön tölteni az Erasmus+ program keretein belül, mivel ez az utolsó lehetőségem arra, hogy könnyen kijuthassak, és megtapasztaljam egy más ország oktatási rendszerét, látásmódját, kultúráját, és még több élményt és tapasztalatot szerezzek. De természetesen a legnagyobb célom az, hogy sikeresen befejezzem a képzést, és a diplomámmal a kezemben nyugodtan igyam meg az első cidert a záróvizsga után.