Jótékonysági koncert egyetemek közti összefogással

2018.04.27.
Jótékonysági koncert egyetemek közti összefogással
Jótékonysági koncertet szervez a Corvinus Művészeti Akadémia (CMA) 2018. május 3-ára. A rendezvény célja a jótékonyság és a szórakoztatás mellett az is, hogy bizonyítsák, hogy az egyetemeket és az embereket csodálatos módon össze tudja hozni a zene. A helyszín nem más, mint Batthyány tér közelében nemrég lehorgonyzott TRIP Hajó.

A rendezvény belépőiből befolyt összeg a Berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány számára kerül felajánlásra. Az alapítvány egy olyan közhasznú civil szervezet, amelynek elsődleges célja az alapfokú művészeti oktatás, a hátrányos helyzetű és roma tanulók fejlesztése, illetve a családgondozás a kiemelten hátrányos helyzetű kistérségben.

A helyszínen lesz tombola, többek között olyan támogatók által felajánlott nyereményekkel, mint a Bánkitó Fesztivál, a Dumaszínház, a Budapest Jazz Club, a KERET, a KOBUCI, a Művészetek Völgye, a Play VR Budapest, a Magyar Nemzeti Galéria és még sokan mások. Emellett az Igazgyöngy Alapítvány ajándéktárgyait is megvásárolhatjátok majd.

Az est első koncertjét a Corvinus Művészeti Akadémia 13 tagú indie-, rock- és popdalokat játszó együttese, az Összhangzat adja.

Őket követi a Kelenføld, akiknél már az együttesen belül is megvalósul az egyetemek közti összefogás: a 2017-ban alakult alternatív pop-rock zenekarnak ugyanis BME-s és ELTE-s hallgatók is tagjai.

Az est záró koncertjét egy hasonló egyetemi keveredéssel működő együttes, a Sezlony adja. A Budapesti formáció alt-rock alapokat fűszerez funky-s és pattogó gipsy-s elemekkel.

A rendezvény külön büszkesége számunkra, hogy az ELTE Online a sajtópartnerek közé tartozik.

Tehát a feljegyezni valók: 2018. május 3., TRIP Hajó (Szilágyi Dezső tér, 2-es móló), 22:15!
Jegyek