Kiküldetésből az iskolapadba

2020.06.16.
Kiküldetésből az iskolapadba
Hogyan lesz valaki katona a Magyar Honvédségnél? Milyen ismérvei vannak manapság egy hivatásos katonának? Kiss Levivel, az ELTE GTI vezetés és szervezés levelező mesterszakos hallgatójával beszélgettem ilyen és ehhez hasonló kérdésekről. Levi 2015 óta hivatásos katona a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred állományában, jelenleg törzstiszti beosztásban. A Honvédségnél való elhelyezkedéshez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai vezető szakán végzett. 

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy hivatásos katona szeretnél lenni?
A gimnazista éveim vége felé kezdtem el gondolkodni azon, hogy melyik egyetemen tanuljak tovább. Akkor kezdtem el amerikai focizni, és Szolnokon, az akkori csapat alapító tagjai közül sokan szintén katonák voltak. Velük beszélgettem sokat a témában, illetve a szüleimmel, ismerőseimmel. Hamarosan bizonyosságot nyert bennem, hogy a Honvédségnél tudnám a legjobban kamatoztatni a képességeimet, többek között a sport miatt, ami elég fontos számomra. Ez a karrier és hivatás az, amit el tudtam képzelni, hogy egész életemben szívesen végzek majd. A csapattársaim sokat meséltek nekem. Felvételi előtt két dolog között vacilláltam: katonai vezetői vagy katonai gazdálkodási alapszak. Végül a katonai vezetői mellett döntöttem, az egyik srác azt mondta, hogy szerinte az inkább nekem való. A gazdálkodásin kevesebb gyakorlat lett volna, kevésbé „kalandos”, ő ezt a szót használta. 

Milyen utat kellett bejárnod a Honvédségig?
Ez az út a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kezdődött (a felvételünk idején nevezték át Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemről). Az alapkiképzést pszichológiai, egészségügyi és fizikai alkalmassági előzte meg, ezen felül pedig a hagyományos bolognai rendszer féle felvételi folyamat. Felvételi után következett az alapkiképzés, nyelvtanulás és hét félév, mint a legtöbb „normál” alapszakon. Később műszaki szakra specializálódtam, mert ott potenciálisan több mozgástérre számítottam, hiszen ezek az egységek több dolgot is csinálnak. Két év alatt megtetszett a hajós irány, ezért kötöttem ki itt végül. Végül a szak rangsor szerint történő beosztásválasztással zárult. Ez azt jelenti, hogy tanulmányi, sport és egyéb eredmények alapján rangsoroltak minket, és a legelöl állók választották ki először a beosztásukat. Nálunk nem volt kvázi olyan, hogy munkakeresés, rögtön beosztásba helyeztek az avatásunk után. 2015. augusztus 20-án felavattak, és onnantól az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred állományába kerültem. Nálunk én választhattam elsőként, így teljes mértékben elégedett voltam a beosztásommal.

Lelkileg mennyire viselt meg ez a folyamat?
Az iskola gyakorlatilag egy laktanyában van, így mi kettős jogrendben voltunk: egyszerre voltunk hallgatók és katonák, azaz honvédtisztjelöltek. Az oktatás mellett voltak foglalkozások, amiket a zászlóalj szervezett: alakiztunk, meneteltünk, gyakorlatokra jártunk, reggel volt testnevelés. Négy évig a klasszikusan vett katonai életet éltük, ezalatt hozzászoktunk. Voltak, akik nem azt kapták, amire számítottak, így ők gyorsan lemorzsolódtak. Más világ, de abszolút nem rossz értelemben. Hozzá lehet szokni az évek alatt. Én nagyjából tudtam, mire számítsak, ezért nem volt ilyesmi problémám.

Véleményed szerint milyen tulajdonságokkal bír manapság egy jó katona?
Ez egy fogós kérdés olyan szempontból, hogy a Magyar Honvédség is, mint minden egyéb a katonaság természetéből adódóan egy hierarchikus szervezet. Ez azt jelenti, hogy különböző szinteken különböző feladatokat látnak el a katonák. Minden katonának más képességekre, attribútumokra van szüksége. Ami alapvető és minden katonánál lényeges, az a fegyelem és az alázatosság. Amikor egy adott feladatot kell ellátni, akkor mindegy, hogy mint végrehajtó, vezető vagy tervező veszel benne részt, tudnod kell a helyed a rendszerben, és azt, hogy ez a szervezet érdekeit képviseli és ezáltal Magyarországét is. Ez sokszor önfeláldozással is jár, legyen az egy sátortábor felépítése, kerítésépítés vagy bármi egyéb feladat. Vezetői, parancsnoki állományban a döntéshozatal képessége a legfontosabb. Ha egy feladatot meg lehetne oldani négyféleképpen, és az A verzió a legjobb, de te a B mellett döntöttél, még az is jobb, mint hogyha nem választanál semmit, és várnátok egy órát. 

Hogyan tartasz egyensúlyt a munkád, a magánéleted és az egyetem között? Mi segít abban, hogy egyszerre legyél egyetemista és hivatásos katona?
Külszolgálati teendőim miatt két félévet passziváltattam, előtte aktívan jártam a levelező órákra, és voltak vizsgáim, plusz emellett dolgoztam is. Az segített ebben az időszakban, hogy minden egyes alkalommal, még hogyha nem is volt kedvem hozzá, erőt vettem magamon, hogy foglalkozzak a tanulással. Az első félévben csak akkor tanultam, amikor a vizsgák voltak, így elég megerőltető volt. A második félévben minden nap rávettem magam (amikor nem kellett túlóráznom, és nem volt más egyéb, fontosabb teendőm), hogy egy-két órát jegyzeteljek, átnézzem az anyagot, és előkészítsem magamnak a vizsgaidőszakot. Ez nekem egy próba volt. A GTI ilyen szempontból nagyon jó, hogy sokszor korábban kiadják a tételsorokat a vizsgákhoz, így előre készültem a tételekre, és amikor vizsgaidőszak volt, viszonylag könnyen tudtam teljesíteni a számonkéréseket. A következő félévet ugyanúgy folytatom, mint előző szeptemberben tettem volna. 

Mik a terveid a mester diploma megszerzése után?
Elkezdtem franciául tanulni, amiből minél hamarabb szeretnék nyelvvizsgát. A diploma után először erre koncentrálnék. A mesterszakon megszerzett tudásomat a jelenlegi vagy a következő beosztásomban szeretném kamatoztatni. Az sem kizárt persze, hogy valamikor folytatom ezen a területen a tanulmányaimat, de ez még a jövő zenéje. :) 


További információk az ezredről, ahol Levi szolgál, ezen a Facebook-oldalon.