Nagyszabású ELTE GTI Nyílt Nap az új kampuszon

2020.01.14.
Nagyszabású ELTE GTI Nyílt Nap az új kampuszon
Mitől lettek ennyire népszerűek az ELTE gazdasági képzései? Mik az itteni szakok specialitásai? Miként lehet teljesíteni a tantárgyakat? Miként variálható a magyar és az angol nyelv? Mit tanulnak matematikából? Milyenek a kollégiumok? – ilyen és hasonló kérdések áradata zúdult a január elején megrendezésre került Educatio kiállításon az ELTE GTI standján az érkezőket fogadó oktatókra és hallgatókra. Ott csak tömör válaszokra futotta, a részletes tájékoztatót az Intézet január 28-i Nyílt Napjára ígértük, különösen gazdag programválasztékkal.

Csak az előregisztráción több százan jelentkeztek az Intézet új, Rákóczi út 7. alatti épületébe meghirdetett rendezvényre, amelyet a nagy érdeklődés miatt a tervezetthez képest korábban kezdünk, és később is fejezünk be. 

Az érkezőket már 8.00 órától várjuk, az első képzési és szaktájékoztatóra 8.30-tól 10.00 óráig kerül sor, amelyet a később érkezőknek délután megismétlünk majd. A tájékoztatókat mintaelőadások követik, ahol a GTI oktatóival és tárgyaival ismerkedhetnek majd meg az érdeklődők 15-15 perces kiselőadások formájában – választhatóan magyar és angol nyelveken. A sok helyszínen, számos teremben párhuzamosan futó rendezvénybe bármikor be lehet kapcsolódni, minden tájékoztató többször megtartásra kerül, senki nem marad le az őt érdeklő témákról. Lehetőség lesz kérdések feltételére, az oktatókkal, hallgatókkal való kötetlen konzultációkra is.

Külön figyelmet szentelünk az angol nyelvű képzésnek (melyek az ELTE-n, szemben más egyetemekkel, semmilyen többletköltséggel nem járnak), a kollégiumi és sportlehetőségeknek, és segítséget adunk a felvételi pontszámok összegyűjtéséhez szükséges stratégia kialakításához. Részletesen bemutatjuk szakjainkat, alapszakos képzési rendszerünket, amelynek az elmúlt évek tapasztalatai szerint a legfőbb vonzerejét rugalmassága és hallgatócentrikussága jelenti. Nemcsak a képzés nyelve között lehet választani, de lehetőség van a szakok közötti átjelentkezésekre, a félévközi munka alapján pedig minden tárgy vizsgaidőszak előtt, megajánlott jeggyel is teljesíthető. Természetesen szó lesz az ELTE GTI speciális ösztöndíjprogramjáról, az itt szerzett diploma értékéről is. 

A szervezők 2020. január 28-án, 8.00–15.30 óra között minden érdeklődőt – középiskolásokat, tanárokat és szülőket – szeretettel várnak. A kiemelkedően nagy érdeklődésre való tekintettel a rendezvényre érdemes már most, ide kattintva előzetesen regisztrálni. A középiskolai mulasztás igazolására a részvételről igazolás kapható.