Portugál vendégelőadók jártak az ELTE-n

2019.02.26.
Portugál vendégelőadók jártak az ELTE-n
Február 21-én az Erasmus+ ösztöndíj tájékoztatójának keretében, négy portugál vendégelőadó tartott előadást az ELTE GTI-n, hogy bemutassák a hallgatóknak miért érdemes Portót választani tanulmányi mobilitásra. Az előadások a tanulmányi kérdések mellett olyan témákat mutattak be, mint például az ottani egyetemi élet, a helyi filmfesztivál és borkultúra, illetve a környék látnivalói és lehetőségei.

A portói vendégek előtt Erasmus+ tájékoztatóra került sor, ahol általános tudnivalókkal segítették az Erasmus+-ra készülő hallgatókat a döntésük meghozatalában. Szó volt többek között a pályázható időszak hosszúságáról (2-12 hónap) és formájáról (részképzés vagy szakmai gyakorlat), illetve a kiutazás pénzügyi kérdéseiről. Kiemelt figyelmet kapott a „Tanulmányok tervezése” rész, ahol felhívták a diákok figyelmét a minimálisan teljesítendő kreditszámra, továbbá a kinti kurzuskatalógus átnézésére és a hazaival való összevetésére. Az eligazítás zárásaként olyan alkalmazásokat és weblapokat mutattak be az érdeklődőknek, amelyek segíthetik az Erasmus+-os félév megszervezését és egyeztetését, sőt inspirációval szolgálhatnak olyanoktól, akik már részt vettek az ösztöndíjprogramban.

Egy rövid szünet után az R21-es teremben folytatódott a rendezvény, ahol először Margarida Abreu tartott bemutatót az ISAG European Business School működéséről és eredményeiről. Megtudhattuk, hogy az intézmény több mint negyven év tapasztalattal rendelkezik a felsőoktatás területén, és végzett hallgatóik a legmagasabb foglalkoztatási rátával rendelkeznek Portugáliában. Az alapképzési palettájukon megtalálható az üzleti menedzsment és az üzleti kapcsolatok, illetve a szállodamenedzsment és a turizmus szakirány is. Mindezek mellett lehetőség van mester- vagy akár posztgraduális képzés folytatására is az intézet berkein belül. Végezetül a szállodaminőségű kollégiumi szobákról, a helyi futócsapatról és a közeljövőben megrendezésre kerülő „nemzetközi hét” elnevezésű programról informálódhattak az érdeklődők. 

A kulturális marketing menedzsment volt a következő témakör, amit a küldöttség egy másik tagja Jorge Lopes adott elő. Lopes bemutatta a kultúra és a marketing összefonódásának főbb aspektusait és irányvonalait, majd kitért a 40 éve világszínvonalú Fantasporto-ra, Porto városának saját rendezésű filmfesztiváljára, ami pont a város lakossága számára nem túl ismert. Ezek után szó esett a kulturális márkákról vagy brandekről, amik olyan helyszínhez köthető látványosságok vagy létesítmények, amelyek alapjaiban határozzák meg a közösség identitását. Ilyen például a Sydney-i Operaház, a Louvre vagy a bilbaói Guggenheim Múzeum. A kulturális márkák közös tulajdonságai a széles körben ismert név, a jelentős mértékű lojalitás irányukba, továbbá a hozzájuk kapcsolódó kézzelfogható és immateriális előnyök együttes megléte. 

A kulturális témák után az UNESCO világörökség Douro borvidékkel és a portói borral ismerkedhettünk meg José Varela Gomes előadásában. Megtudtuk, hogy a borvidék és maga a bor története egészen az 1703-as Methuen-szerződés megkötéséig nyúlik vissza, amelyben rögzítették azt, hogy Anglia jutányos áron juthat hozzá nagy mennyiségű portugál borhoz. Ennek köszönhetően fellendült a portói bortermelés, és különböző típusai jöttek létre, úgymint a fehér, a ruby, azaz rubint színű, illetve a tawny (homokszín vagy sárgásbarna), ami a hosszú érlelésből következő kifakulásáról kapta a nevét. Az ital eredetén és fajtáin kívül a borhoz köthető rendezvényekből, mint például gasztrotúrák és borkóstolás kaptunk ízelítőt, de megtudtuk azt is, hogy Porto városában üzemel egy portói borokat bemutató múzeum is. 

Catarina Nadais volt az utolsó előadó a rendezvényen, aki a turizmus jövőjéről és változásainak bemutatásáról beszélt. Többek között bemutatta a különböző generációk utazási szokásait, az egészségturizmust és a wellness központok turisztikai értékeit. A trendek azt mutatják, hogy a vendéglátás jövőjét az olyan témák fogják meghatározni, mint a technológia, az élmények mennyisége és intenzitása, vagy az ezeket fedező források fenntarthatóságának mértéke. Ebben egyet is értett a hallgatóság. 

A bemutató végeztével a küldöttség tagjai megköszönték a lehetőséget, és közösen biztattak mindenkit arra, hogy válasszák Portót a részképzési félév helyszínéül. A hallgatóság pedig egyöntetűen arra a megállapításra jutott, hogy Portugália Erasmus szempontból egy igazán vonzó ország. Ez után hatalmas tapsot kaptak a meghívottak, majd közös fényképezésre és az azt követő búcsúra került sor.

Erasmus+

Galéria

Galéria

0

/

0

0

/

0