„Rengeteg kulturális különbséggel kell szembenéznünk nap mint nap”
Kérem, meséljenek egy kicsit a svéd egyetemi életről.
S-M: Nos, a svéd egyetemi élet milyensége számtalan aspektusból vizsgálható. A tanítás szempontjából elmondhatjuk, hogy mi az egyetemen leginkbb a kritikus gondolkodás kialakítására törekszünk. Így a hallgatók nemcsak tanulnak, hanem képesek ezt a tudást különböző nézőpontból szemlélni. Ez nagyon fontos, mivel a diákok hajlamosak a kritizálásra anélkül, hogy előtte kellően elsajátítanák az anyagot.
Sokszor alkalmazunk csoportmunkát a feladatok végrehajtására, így bátorítva a diákokat, hogy dolgozzanak közösen, és gondolkodjanak nyitottan. Szervezünk megbeszéléseket és vitákat, ahol átbeszéljük a tananyagot több szempontból is. De mindez csak aktív hallgatói részvétellel működik.
J-J: Nekem először egy szó jut eszembe, amit nagyon sokszor használunk Svédországban, ez pedig a lagom. Ezt a kifejezést akkor használjuk, amikor valami se nem túl extrém, se nem túl kevés, amikor az emberek megtalálják az egyensúlyt, az arany középutat. Bármit csinálunk, mindig figyelemmel kell lennünk arra, hogy a tetteink miként illenek bele a körülöttünk lévők életébe. Ennek a gondolkodásmódnak a kialakításában segítenek a csoportmunkában végzett feladatok.
Noha még rengeteg szóval illethetném a svéd egyetemi életet, én mégis a diverzitást emelném ki. Sok diákunk érkezik külföldről, ezen kívül vannak olyan hallgatóink is, akik habár Svédországban élnek, mégis bevándorló szülők gyermekei, így hihetetlenül sok kultúra keveredik egyszerre, és nagyon fontos, hogy a köztük lévő különbségeket jól tudjuk kezelni. Mi, professzorok is sokszor keveredünk olyan szituációba, amely kívül esik a komfort zónánkon, de szerencsére a diákok nagyon nyitottak és elfogadóak, így kölcsönösen segítve egymást együtt alakítjuk ki a hangulatos, építő légkört. A svédek nagyon sokszor tűnhetnek ridegnek és zárkózottnak, a diákok és a tanárok egyaránt tartózkodóak, de ez valahol mégis előnyös is lehet. Igaz, hogy visszahúzódóbbak, mégis egyenesek és diplomatikusak, így biztosan megmondják a véleményüket, viszont segítő szándékkal teszik ezt. Rengeteg kulturális különbséggel kell szembenéznünk nap mint nap, van köztük hasznos és kevésbé hasznos is, de ezekkel mindenképpen meg kell tanulnunk együtt élni.
Az Önök számára nehéz volt alkalmazkodni ezekhez a különbségekhez?
J-J: Nem mondanám különösebben nehéznek, viszont semmiképpen nem volt könnyű sem. Kijelenthetjük, hogy jelenleg a svéd populáció 20%-át bevándorlók teszik ki. Ez azt jelenti, hogy több ezer diák érkezik különböző családi háttérrel. Ennyi diák, ráadásul ilyen változatos gyökerekkel, nagyon érdekes elegyet alkot. Ehhez alkalmazkodnunk kell, hiszen nemcsak külföldi diákok, hanem külföldi oktatók is vannak az egyetemen. Rengeteg szakon veszem észre azt, hogy a tanítás nyelvének az angolt választják a svéd helyett. A mi tanszékünkön is komoly viták folynak arról, hogy megtartsuk-e a svédet az oktatás nyelvének. Az biztos, hogy az átmenet nélküli váltás a svéd nyelvről az angolra nehezen kivitelezhető, de a külföldi diákok miatt a konzultációkat angol nyelven tartjuk.
Annyi hivatás közül miért döntöttek mégis a közgazdaságtani ismeretek oktatása mellett?
J-J: Mondhatnám úgy, hogy ez bele van kódolva a DNS-ünkbe. Imádunk tanítani, és nagyon fontosnak tartjuk, hiszen befolyással vagyunk ezekre a fiatalokra. Ez egy nagyon is értékátadó feladat. Küldetésnek érzem, ez egy nagyon fontos munka, hiszen nemcsak tanítanunk kell az embereket, hanem el kell hitetnünk velük, amit tanítunk. Persze szeretünk cikkeket és esszéket írni, mégis a tanítás az, ami nélkül biztosan nem tudnánk élni.
S-M: Egy privilégiumnak éljük meg azt, hogy az a munkánk, hogy a tudás eredményeit, a dolgozatokat olvassuk el. Mi végső soron még most is tanulunk, és szerintem ez a legjobb része a munkánknak: egy fiatal elme gondolatait olvasom, és ez a munkám! Ezek az esszék annyira inspirálóak számunkra. Persze néha annyira nem jó élmény, de végső soron azzal, hogy ezeket olvasom, folyamatosan képzem magam. Imádjuk a hallgatóink kreativitását. Sokszor érzem azt, hogy én többet tanulok tőlük, mint ők tőlem. Ezért nem csak diákokként, hanem kollégákként kezeljük őket. Persze ez felelősséggel jár, hiszen ők döntik el, hogy tanulnak és készülnek-e vagy sem, de mégis azt látjuk, hogy nagyon keményen dolgoznak, és elég érettek ahhoz, hogy egyenlő félként kezeljük őket.
Miért pont a menedzsment területét választották?
S-M: Politikatudomány és diplomácia szakon végeztem Koreában, majd amikor Dániába költöztem, a fő területem az ázsiai tanulmányok lettek, a kultúra, az irodalom, a nyelvek és a szokások. Aztán amikor a nyolcvanas évek végén Japán elhíresült a technológiai csodáiról, Dánia elkezdett érdeklődni a japánok húzóereje iránt. Vajon mi lehetett a titkuk? Tehát Dánia szeretett volna belelátni a japán menedzsmentbe, engem pedig kiváló japán nyelvtudásom és a japán kultúrában való jártasságom miatt felkértek, hogy találkozzak japán üzletemberekkel. Viszont sajnos abban az időben még nem ismertem ilyen mélyen és átfogóan a japán menedzsmentet. Úgy éreztem, bármilyen témához hozzá tudok szólni, kivéve a menedzsmentet. Így tanulni kezdtem, és mivel a menedzsment rengeteg dologhoz kötődik szorosan, szükségem volt a szociológiára, filozófiára, pszichológiára, a lehető legszélesebb körű tudásra. Úgy éreztem, amikor elkezdtem tanulni, hogy az összes addigi tudásomat felhasználhatom. Nemsokára lediplomáztam, majd megszereztem a PhD-fokozatot, és úgy döntöttem, tanítani szeretném azt, amit ennyire szeretek.
Utoljára még megkérdezném, hogy mit tanácsolnak azoknak a diákoknak, akiknek az Önökéhez hasonlóan nagy álmaik vannak, de nem tudják, hogyan vigyék őket véghez?
S-M: Nos, általánosságnak hangzik, de talán azt, hogy válasszanak ki egy utat, és menjenek rajta végig. Halmozzák és mélyítsék tudásukat, így hozzon bármit az élet, mindig lesz egy alapjuk, amire tudnak építkezni. Keressék a lehetőségeket, ragadják meg őket. És ha úgy érzik, mégsem találták meg a jó irányt, ne habozzanak változtatni ezen, tanuljanak, utazzanak, szélesítsék a látókörüket, mert az a jó út mindig ott bujkál, csak meg kell találni.