Taroltak az idei felvételin az ELTE gazdasági mesterszakjai

2019.05.29.
Taroltak az idei felvételin az ELTE gazdasági mesterszakjai
2019. május 27-én és 28-án, a felvételik első fordulójában több mint ötszáz jövendő mesterhallgató tett vizsgát az ELTE gazdaságtudományi mesterszakjaira való bejutásért. A hatalmas szám nem meglepő, hiszen a 2019-es elsőhelyes jelentkezések alapján a Gazdálkodástudományi Intézet MBA és számvitel mesterszakjai egyedül, a vezetés és szervezés mesterszak holtversenyben országosan az elsők, a pénzügy mesterszak pedig a második. Már tavaly is igen nagy volt az érdeklődés, ez idénre megduplázódott – a számos oktatási újítás és a minőségi törekvések visszaigazolódni látszanak. 

A 2019 őszén induló gazdasági alap- és mesterszakokra országosan több mint húszezren jelentkeztek első helyen, ebből 3700-an mesterképzésre. Az ELTE GTI már az összesítésben is kiválóan teljesített: a két mamut gazdasági képzőhely, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) és a BCE után a toplistán 1252 jelentkezővel a harmadikként az ELTE végzett a mintegy 30 intézményes hazai mezőnyben. 

Számos tekintetben kulcsmérce a mesterszakos jelentkezők száma. Ez a rangosabb szint – a mesterhallgatók már igen tájékozottan választanak szakot – utal a magasabb tudású hallgatók arányára, és az intézmény részéről is magasabb színvonalú oktatást követel meg. Itt a BCE után már az ELTE következik 534 elsőhelyes jelentkezővel – ketten együtt országosan a gazdaságtudományi mesterképzési elsőhelyes jelentkezők közel felét vonzották. Mindezt úgy, hogy az ELTE GTI csak négy mesterszakot futtat, ezek közülük viszont három (MBA, számvitel, valamint a vezetés és szervezés) országosan a legtöbb jelentkezőt vonzotta, míg a pénzügy mesterszak ebben a népszerűségi versenyben a második lett.

Az ELTE GTI május 27-én és 28-án megtartott, első fordulós felvételi vizsgájára közel ötszázan jöttek el. Mint Szoboszlai László, a Tanulmányi Hivatal vezetője elmondta, a vizsga kétrészes volt. Az első egy tesztből és több szakmai témából választható esszé megírásából állt. Ezt a szóbeli vizsga követte, ami nyolc bizottság előtt, folyamatosan zajlott. Nem a lexikális ismereteikről kellett a hallgatóknak számot adniuk: a vizsgáztatók a problémamegoldó képességet, motiváltságot, rátermettséget értékelték inkább. 

„A GTI kezdetektől fogva arra törekedett, hogy úgy alap, mint mesterképzéseiben a legkiválóbb hallgatókat vonzza magához. A mesterszakokon az alapszakos tanulmányi eredményeken túl külön is értékeljük a jelentkezők nyelvi felkészültségét: a második és harmadik nyelvvizsgát többletpontokkal ismerjük el, mint ahogy a tudományos, publikációs tevékenységet is. Természetesen az Intézet is arra törekszik, hogy a hallgatói igényeket messzemenőkig figyelembe vevő, legmagasabb képzési színvonalat biztosítsa. Éppen ennek érdekében az idén sem tudunk majd minden mesterszakos jelentkezőt felvenni, de azért igyekszünk minél több jelentkezőnek esélyt adni tanulmányai megkezdésére” – mondta el Ormos Mihály intézetigazgató, aki maga is tagja volt az egyik bizottságnak.

Hogy kik lesznek a szerencsés bekerülők, az a következő hetekben derül majd ki, amikor a felvételi dolgozatok kijavításra, a szóbeli eredmények kiértékelésre kerülnek. A hallgatók az elért pontszámról a felvi.hu rendeszén keresztül értesülhetnek, és lehetőség lesz a dolgozatok megtekintésére is. Azokat, akik most nem tudtak eljönni, az Intézet június 12-én várja a pótfelvételi alkalomra. Sőt, főleg az MBA szak esetén, az augusztusi pótfelvételi időszak is bejutási lehetőséget kínál majd. 

Galéria

Galéria

0

/

0

0

/

0